Egymilliárd forintos közfoglalkoztatási program indult a Nyírerdő Zrt.-nél

Egymilliárd forint értékű közfoglalkoztatási program indult márciusban a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. A társaság 2017. február 28-ig átlagosan 780 embernek ad munkát az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben - közölte a cég vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Egymilliárd forintos közfoglalkoztatási program indult a Nyírerdő Zrt.-nél
Szalacsi Árpád elmondta, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 54, Hajdú-Biharban pedig 27 településről kerülnek ki a napi nyolc órában dolgozó közfoglalkoztatottak. A program költségvetése meghaladja az 1 milliárd 50 millió forintot, a pénz teljes egészében belügyminisztériumi támogatásából származik. A forrás bérekre és járulékokra, munka- és védőruhára, munkába járásra, munkásszállításra, munkaalkalmassági vizsgálatra, szervezési költségekre, valamint a program szempontjából nélkülözhetetlen tárgyi eszközök beszerzésre használható fel - ismertette a vezérigazgató. A közfoglalkoztatottak vágástakarításokban dolgoznak majd, erdészeti sétautak, turistautak, tanösvények karbantartását és kijelölését végzik, emellett allergén gyomnövényeket, parlagfüvet irtanak, közjóléti eszközöket helyeznek ki és újítanak fel és szemetet gyűjtenek. A programba bevontak segítenek a természeti kárt szenvedett erdőterületek rehabilitációjában, az ártereken pedig - megelőzési céllal - az árhullámok szabad levonulását biztosító munkákat végeznek. Szalacsi Árpád megemlítette, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kapcsolódik oktatás a programhoz: a betanított parkgondozó képzésen előreláthatóan harmincan vehetnek részt. A Nyírerdő Zrt. tavalyi, 2016 február végén befejeződött közfoglalkoztatási programjában átlagosan 773 embert foglalkoztatott. (MTI) erdomezolike