Erdőmérnöki Kar: Tablókat újítottak fel a soproni hallgatók

Intézményünk épületeiben sétálva az évszámokat nézegetve hiányérzetünk támadhat: hol lehetnek az 1960-as évek előtti évfolyamok valétatablói? Nem is beszélve a két világháború közötti évfolyamok, valamint a nagy háború előtti hallgatók hagyatékáról. Rövid nyomozást követően választ kaptam kérdésemre: a még meglévők az Erdészeti Múzeum raktárában hevertek, ugyanis a Régi Kollégium átalakításakor lekerültek a falakról, és lassacskán egy évtizede várat magára, hogy méltó módon újra elhelyezzük az enyészettől éppen csak megmentett tablóinkat.
Erdőmérnöki Kar: Tablókat újítottak fel a soproni hallgatók
Az Erdész és a Faiparos Valéta Bizottság elnökei vezetésével a balekok lelkesen és tevőlegesen járultak hozzá 19 tabló felújításának és a visszahelyezésének minden mozzanatához. Tervem azonban nem valósulhatott volna meg Dr. Bartha Dénes professzor úr, valamit Dr. Péterfalvi József docens úr anyagi támogatása nélkül. Oktatóink támogatása, továbbá saját anyagi forrásaink együttesen fedezték a sérült tablók üvegeztetésének, javításának és felületkezelésének költségét. tablofelujitas_2 Köszönöm az Erdészeti Múzeumnak, hogy nemcsak megmentette az enyészettől intézményünk történetének ezen darabkáit, de abban is közreműködött, hogy visszahozhassuk őket az Egyetemre. Köszönet illeti a tanüzem vezetőjét, Tóth György tanár urat, aki helyet biztosítottak a felújítás munkálataihoz. Köszönöm Románné Roxer Valériának, hogy az ügy mellé állva segítette munkánkat. Köszönet illeti Fellai Benedek faiparos valétaelnököt, valamint azokat az erdőmérnök és faipari mérnök hallgatókat, akik szabadidejüket áldozták a felújítás munkálataira. tablofelujitas_3 A hagyatékokból ritkán előkerülő kicsinyített példányokból jó lenne néhányat jó minőségben rekonstruálva viszontlátni soproni Alma materünk falai között, megidézve a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia és későbbi jogutódai valetáns évfolyamait. Szellemi örökségük, így emlékezetük is a miénk, engedjük, hogy a múlt vákuuma kissé magához húzzon minket. Kérdés, hogy a mai hallgatóság érzi-e múltunk eltűnt értékeinek hiányát? tablofelujitas_4 Ismét helyére került a letűnt idők néhány mozaikja, a história azonban koránt sem teljes. Hol kallódhat a két világégés közötti – hovatovább az első világégés előtti – atillába öltözött főiskolások arcéleit őrző tablóink évtizedes, hiányzó sora… tablofelujitas_1 Jó szerencsét! Bende Attila valétaelnök (emk.nyme.hu) erdomezolike