Az idén sem drágul a fenyőfa

Országszerte a jövő hét végétől kezdik árulni a fenyőfákat, az árak az előző évhez képest nem változnak - mondta Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.
Az idén sem drágul a fenyőfa
Közölte: az idén nem történt olyan intézkedés, amely indokolná az árak emelkedését, változatlan a kitermelési- és a fuvarköltség is. A szakember szerint a legnépszerűbb fajta várhatóan az idén is a lucfenyő marad, amelynek ára ezer forint körül alakul méterenként. Az ezüstfenyőt átlagosan négyezer forintért kínálják, a nordmann fa ára pedig öt-hatezer forint körül alakul. Az import sem drágul, a kínálat megfelelő, az egyre népszerűbb nordmann fenyőt főleg Dániából importálják - tette hozzá. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy egy fajtán belül is különböző minőségi osztályok vannak, az úgynevezett hipermarket kategória lesz a legolcsóbb, de annak a minősége is gyengébb. Az árusok a piac tisztulását várják az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszertől (ekáer), mert már minden szállítmányt be kell jelenteni, így kevésbé tudnak feketén szállítani - mondta. Kitért arra: a vágott fenyők kitermelése elkezdődött, de évről-évre népszerűbbek az ünnepek elmúltával kiültethető gyökeres fenyőfák. Ezek esetében fontos, hogy ellenőrzött helyről, kertészeti árudában vagy kertészeti áruházban vásároljuk, mert csak a szakszerűen kitermelt növény lesz életképes - húzta alá. A teherautó platójáról vásárolt, gyorskitermelésű fa gyökércsonkja a szakember szerint nagy valószínűséggel elszárad. (MTI) erdomezolike