2025. október 25. szombat,
Bianka napja
Bianka napja
Az eseményt megtisztelte a Földművelésügyi Minisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára is. Ugron Ákos Gábor beszédében az állami erdőgazdaságok vadgazdálkodási ágazatban betöltött meghatározó szakmai szerepe mellett jelentős közjóléti tevékenységüket is hangsúlyozta.
Berta Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási főosztályvezető helyettese a megyei vadászati eredményeket foglalta össze. A megye három vadgazdálkodási körzetében növekedést mutat a gímszarvas állomány, amit igazol az is, hogy több mint 50 vadászterület mutatott be gím agancsot bírálatra. Az előző évihez képest már egy újabb vadászterületen is került terítékre gímszarvas. Az idén a megyében elejtett legnagyobb (11,07 kg), legtöbb pontszámot (225,3) kapó gímbika tekintetében az ÉSZAKERDŐ Zrt. Zemplénben található, tállyai vadászterülete vitte a prímet.
Szentléleki Tibor, az erdőgazdaság vadászati osztályvezetője továbbra is kollégái áldozatos szakmai tevékenységében látja a gímbika vadászat sikerét. A szeptember elején jól induló bőgést a száraz, meleg időjárás visszavetette, melyet a 20-án érkező hidegfront csak tovább rontott. A bőgés a Zrt. vadászterületein gyakorlatilag szeptember 24-25-vel megszűnt. Az idei lehetőségekből, az eredményt tekintve a szakszemélyzet láthatóan kihozta a maximumot.
Vélhetően a száraz nyári időszak miatt egy gyengébb agancsfelrakással is szembesültek a szakemberek, melyet a korábbi évektől 20-30 dekagrammal elmaradó átlagsúly (5,09 kg) is alátámaszt. Ezzel együtt az érmes arány a korábbi évek emelkedő tendenciáját megszakítva visszaesett 33 százalékra. Örvendetes, hogy szinte elhanyagolható a hibás elejtések aránya.
Miskolc, 2015. október 27.
Szentléleki Tibor
ÉSZAKERDŐ Zrt.
vadászati és idegenforgalmi
osztályvezető