Zalában nyílt meg az Erdők Hete rendezvénysorozat

A Zalaerdő Zrt. Magyar Termék Nagydíjas Zakatoló Erdei Iskolájában nyitották meg hivatalosan az idei Erdők Hetét. A 19. alkalommal szervezett rendezvénysorozaton több mint 150 programmal várják a hazai erdőgazdálkodók a természeti értékek iránt érdeklődőket. A szeptember 28. és október 4. között rendezett programok megtekinthetőek a www.erdokhete.hu honlapon.
Zalában nyílt meg az Erdők Hete rendezvénysorozat
Az idei Erdők Hete fő témája az új erdők létrehozásának fontosságára hívja fel a figyelmet. Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkárának a helyszínen tolmácsolt gondolata szerint Magyarország joggal büszke lehet arra az eredményre, hogy az elmúlt évszázadban sikerült megdupláznia erdőterületét. Így hazánkban a globális erdőpusztulással ellentétben pozitív folyamat zajlik le. Ezt a jövőben is tovább erősíti a Kormányzat azon szándéka, hogy a mostani 21%-ről 27% körüli értékre emelje az ország erdősültségét. Ehhez nagy segítséget fog nyújtani a 2014-2020-as időszakra elfogadott Vidékfejlesztési Program, amelyben az erdőtelepítési pályázatok egyszerűbbek lesznek és több újítást is tartalmaznak majd. A fával borított terület nagyságának növelését szolgálják majd többek között azok a lehetőségek, amelyek agro-erdészeti rendszerek és iparifa ültetvények létrehozásához is támogatást nyújtanak. Érdemes tehát figyelni az ezzel kapcsolatos pályázati kiírások megjelenését, hogy minél teljesebb körben ki lehessen használni az erdőtelepítési támogatások nyújtotta lehetőségeket. erdokhete1 „Évről-évre egyre több gyermek érkezik az erdészeti erdei iskolákba” – mondta a megnyitón Mocz András, a programsorozatot útjára indító Országos Erdészeti Egyesület alelnöke. „Az Erdők Hete rendezvényeihez alapot jelentő erdészeti erdei iskolák tavaly már több mint 70 ezer gyermeket fogadtak a fenntarthatóságot középpontba állító programjaikon, míg néhány évvel ezelőtt ez a szám 50 ezer fő körül mozgott. Örvendetes, hogy az állami erdőgazdaságok az elmúlt években 9 új erdei iskolát létesítettek, és mellettük magán erdőgazdálkodók is bekapcsolódtak a környezeti nevelésbe.” Hazánk hagyományosan élen jár ezen a területen, hiszen az 1988-ban Visegrádon alapított első erdei iskola nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is az első ilyen jellegű intézmények közé tartozik. erdokhete2 Az idei Erdők Hete nyitórendezvénye a Zalaerdő Zrt. Zakatoló Erdei Iskolájában zajlott. „Zala megye az egyik leginkább erdősült megyénk, az itteni állami erdőket kezelő társaság a térség egyik fontos gazdasági és munkaerőpiaci szereplőjének számít. Ezért is fontos, hogy kivegyük a részünket a következő generációk környezettudatos neveléséből” – magyarázta Rosta Gyula, az erdőgazdaság vezérigazgatója. „Az erdőt látogatók körében kedvelt Csömödéri Állami Erdei Vasút turisztikai szolgáltatásait összekapcsoltuk a környezeti neveléssel. A kisvasúti kocsiban berendezett erdei iskolai tanterem, a Zakatoló Erdei Iskola jó ötletnek bizonyult, hiszen az idei évben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat.” Az erdei iskolai programra érkező gyerekek a kisvasúttal bejárják a környék erdeit, szakértő erdőpedagógusok vezetésével megismerkednek az erdők, rétek és vizek élővilágával. Az Erdők Hete rendezvénysorozatba bekapcsolódik a Zalaerdő Zrt. másik erdei iskolája is, az obornaki Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola, valamint a Társaság minden erdészete ismeretterjesztő túrákkal, bemutatókkal és egyéb érdekességekkel. erdokhete3 A 19. Erdők Hete rendezvénysorozat idén több mint 150 eseménnyel várja az érdeklődőket. A programok elsősorban vidéki helyszíneken zajlanak, ezzel is megjelenítve az erdőgazdálkodás vidékfejlesztésben betöltött szerepét. Az egyes eseményeken erdész, erdőpedagógus vezetésével ismerhetik meg a résztvevők a magyar erdők értékeit és a velük való fenntartható gazdálkodás folyamatát. Az iskolás gyerekek, családok, felnőttek vezetett túrák, tanösvény látogatások, erdei családi napok között válogathatnak, de lesz a szakemberek számára szóló szakmai program is az Erdők Hete keretében. (Pilisi Parkerdő Zrt. Sajtóközlemény - Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok) erdomezolike