Nagy csata zajlott Fónagyságon – Husqvarna fakitermelő verseny az Északerdőnél (+KÉPEK)

husqvarna_2015_13Szeptember 12-én a Miskolc melletti Fónagyságon rendezett fakitermelő versenyt a Husqvarna Magyarország Kft., amelyre összesen 22 csapat nevezett be. A klasszikus versenyszéria feladatait felsorakoztató megmérettetésen fakitermelők, erdészek és természetesen tűzoltók is részt vettek.

TELJES KÉPGALÉRIA A HUSQVARNA FAKITERMELŐ VERSENYÉRŐL >>>

A programnak helyet adó Északerdő Zrt. rendkívül színvonalas helyet biztosított a Husqvarna második 2015-ös fakitermelő versenyének, amelyre idén 22 csapat – fakitermelők, erdészek és tűzoltók – nevezett be. A versenyzők szerelés, kombinált darabolás, lánckímélő darabolás, döntés és gallyazás versenyszámokban mérették meg magukat.

husqvarna_2015_33

A délután 15 óráig tartó versenyt az időjárás nem kímélte, hiszen a motorfűrészeknek többször is el kellett hallgatniuk a heves eső miatt. Végül azonban kisütött a nap, és az összes csapat el tudta végezni feladatát.

husqvarna_2015_22

A délután egyik kiemelkedő programeleme a veterán, old timer motorfűrészek versenye volt, amelyre kilenc jelentkező nevezett be különböző korú és típusú Husqvarna gépekkel. 266-os, 254-es, M.60-as és további érdekes fűrészek gallyaztak, közöttük Tóth Gyula 1964-ben gyártott M.60-as Husqvarnája volt a legöregebb. Ő egyébként ebben a speciális versenyszámban a dobogó alsó fokára fel is állhatott, Kántor János lett a legeredményesebb, a második helyen Dongó István végzett.

husqvarna_2015_57

A Husqvarna fónagysági fakitermelő versenyét végül egyéni összetettben Kozák András nyerte meg, míg a második Dávid Gábor, a harmadik pedig Gerőcs János lett. A csapatversenyben a Nagy TMTA Kft. és az Északerdő Zrt. közös csapata diadalmaskodott, mögöttük a Kazinc-Logger Kft. és az Északerdő Zrt. 2. számú közös gárdája, majd a Spilák Kisgép hármasa végzett.

A Nagy TMTA Kft. és az Északerdő Zrt. közös csapata

A Nagy TMTA Kft. és az Északerdő Zrt. közös csapata

A Husqvarna fakitermelő versenyén ifjúsági kategóriában is hirdettek győztest. Ezúttal a hajdúböszörményi tanulók vehették át az aranyérmeket.

Az ifjúsági kategória hajdúböszörményi nyertesei

Az ifjúsági kategória hajdúböszörményi nyertesei

Természetesen szokás szerint az összes versenyszámban hirdettek egyéni dobogósokat, sőt, a legeredményesebb kereskedő címet is kiosztották a Tóth Kisgép számára.

husqvarna_2015_9

EREDMÉNYEK:

Egyéni összetett:
1. Kozák András (Tóth Kisgép)
2. Dávid Gábor (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)
3. Gerőcs János (Kazinc-Logger Kft. és Északerdő Zrt. 2. csapat)

Csapat összetett:
1. Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.
2. Kazinc-Logger Kft. és Északerdő Zrt. 2. csapat
3. Spilák Kisgép

Lánckímélő darabolás:
1. Dávid Gábor (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)
2. Gerőcs János (Kazinc-Logger Kft. és Északerdő Zrt. 2. csapat)
3. Kiss Attila (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)

Kombinált darabolás:
1. Kiss Attila (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)
2. Dávid Gábor (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)
3. Dongó István (Spilák Kisgép)

Szerelés:
1. Dávid Gabor (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)
2. Gerőcs János (Kazinc-Logger Kft. és Északerdő Zrt. 2. csapat)
3. Kmetz Szabolcs (Kazinc-Logger Kft. és Északerdő Zrt. 1. csapat)

Gallyazás:
1. Kozák András (Tóth Kisgép)
2. Gerőcs János (Kazinc-Logger Kft. és Északerdő Zrt. 2. csapat)
3. Dávid Gábor (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)

Döntés:
1. Dongó Attila (Spilák Kisgép)
2. Kiss Attila (Nagy TMTA Kft. és Északerdő Zrt.)
3. Pankotai Zoltán (Kazinc-Logger Kft. és Északerdő Zrt. 2. csapat)

(Gribek DánielErdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?