18 évesen döntött fát először - Tessedik Sámuel-díjat vett át Andrésiné Ambrus Ildikó

Tessedik Sámuel-díjat vett át Andrésiné Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium igazgatója Simon Attila Istvántól, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárától.
18 évesen döntött fát először - Tessedik Sámuel-díjat vett át Andrésiné Ambrus Ildikó
A kitüntetéssel az erdőmérnök-pedagógus három évtizedes igazgatói-nevelői munkáját ismerték el. Az igazgatónőt vidéki útja miatt nem tudtuk elérni. A díjról a helyi rádiónak nyilatkozott. – Az a legfontosabb számomra, hogy szeressem, amit csinálok. Szeretem az iskolát, szeretem az erdőt, szeretem a gyerekeket és természetesen a családomat, mert nélkülük nem tudnám ellátni a feladataimat. Mindig mindenkinek azt mondom, bármilyen munkát csak úgy szabad végezni, ha szeretjük – mondta az iskolavezető munkája lényegéről. Erdőmérnök édesapját követte a pályán. 1980-ban érettségizett Szombathelyen, majd Sopronba, az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára jelentkezett. ambrus_ildikoErre az egyáltalán nem nőies munkára úgy készítették fel akkoriban a lányokat, hogy míg az előfelvételis fiúk egyéves katonai szolgálatot teljesítettek, a lányokat terepmunkára vitték. Így Andrésiné a szombathelyi erdészetnél dolgozott. Ez az egy év életre szóló élményt jelentett a számára. Egy fakitermelő brigáddal tevékenykedett a nyugat-magyarországi határ menti erdőkben. Ott fogott először motorfűrészt a kezébe, ott döntött először fát, válogatta, készletezte a faanyagot. A jószívű, jó gondolkodású fakitermelőktől tanult gyakorlatiasság beépült a pedagógus mindennapjaiba. – Eleve megvolt bennem a megszállottság, hogy pedagógus legyek, mégis erdőmérnöknek tanultam. Amikor végül Ásotthalomra kerültem, adta magát, hogy ha szakmai tárgyakat tanítok, pedagógusvégzettségre is szükségem van. Így szereztem erdőmérnök-szaktanári diplomát – tette hozzá az igazgatónő. – Az iskolába jelenleg közel 300 diák jár, zömük kollégista. Kollégáimmal olyan oktató-nevelő munkát igyekszünk végezni, hogy a gyerekek megtanuljanak dolgozni, megtanulják a munka becsületét. Ehhez mi megteremtjük a lehetőséget, hogy különböző gépkezelői jogosítványokat szerezzenek. Így javítjuk az esélyeiket, hogy elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. A díjat a kollégáimnak is köszönhetem, akikkel csapatot alkotunk. (delmagyar.hu) erdomezolike