Kertészeti géptámogatás – Napokon belül értesítik a nyerteseket

agapritoA Miniszterelnökség mintegy 18 milliárd forint értékben támogatja környezetbarát és energiahatékony kertészeti gépek beszerzését. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pályázatán 1800 kérelmet támogatott a Miniszterelnökség, a nyertesek várhatóan már a héten értesítést kapnak – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

Kis értékű kertészeti gépekre több mint 1700-an nyújtották be igényüket, nagy értékű gépekre pedig közel 300-an pályáztak. Kis értékű gépek esetében 35 millió, nagy értékű gépek beszerzésénél 140 millió forint volt a maximálisan elszámolható összeg. A kis értékű gépek beszerzésére most induló és korábban alakult vállalkozások is, míg nagy értékű gépekre csak működő vállalkozások pályázhattak.

A támogatás mértéke 35-45 százalék között változik. A beérkezett igény mind a kis értékű, mind pedig a nagy értékű gépek esetében közel 10-10 milliárd forint volt. A Miniszterelnökségen működő Irányító Hatóság több mint 1800 kérelmet támogat, melynek összértéke – a kiíráskor tervezett 10 milliárd forinttal szemben – meghaladja 18 milliárd forintot – olvasható a közleményben.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfőn meg is kezdi a támogatási döntések postázását, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy a fejlesztéseik befejezésére elegendő idő álljon rendelkezésükre. A Miniszterelnökség múlt heti rendeletmódosításának köszönhetően a megvalósítási határidő és a kifizetési kérelem benyújtási határideje is meghosszabbodott. Az időpontok egységesen 2015. október 15-re változtak.

A közlemény szerint a kormány nagy hangsúlyt fektet a vidékfejlesztés területén a kis- és közepes – főként családi – gazdaságok támogatására, hiszen ezek a vállalkozások jelentős munkahelyteremtő és munkahelymegtartó képességgel rendelkeznek.

Az idén lezáruló, 2007-2013-as európai uniós vidékfejlesztési ciklus kifizetéseinek már több mint 90 százaléka 2015. június 30-ig teljesült, a fennmaradó rész kifizetése pedig év végéig megtörténik. Többek között ezen célhoz járul hozzá a kertészeti gépek beszerzésére kiírt pályázat is – áll a közlemény.

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?