A Hanyi Hódok csapata győzött a keszegi STIHL fakitermelő versenyen (+KÉPEK)

Az év legmelegebb napjainak egyikén, július 18-án rendezték meg a VII. Keszegi Favágó Versenyt, amely egyben a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt 2015-ben. A nap végén újabb hat csapat szerzett indulási jogot a szeptemberi OMÉK idejére meghirdetett döntőre.
A Hanyi Hódok csapata győzött a keszegi STIHL fakitermelő versenyen (+KÉPEK)

Idén az első helyen a Hanyi Hódok csapata végzett, akik a Hanság területéről érkeztek a Keszeg Fesztre. „Mi is fakitermeléssel foglalkozunk, mint egyéni vállalkozók. Már korábban megtetszett nekünk ez a verseny, ezért döntöttünk úgy, hogy elindulunk. Gyakoroltunk, egy kicsit összeszoktunk, és most itt vagyunk a második versenyünkön” - mondta el az Erdő-Mező kérdésére Horváth Csaba, aki hozzátette; titkon remélték, hogy bejutnak az országos döntőbe. [caption id="attachment_20149" align="aligncenter" width="600"]Horváth Csaba, Hangyi Hódok Horváth Csaba, Hangyi Hódok[/caption] A versenyen az Ipoly Erdő Zrt. Királyréti Erdészete, a MEKO Invest csapata lett a második, míg a harmadik helyen a Pidoma gárdája végzett. A rendezvényen a STIHL fakitermelő versenye mellett további szakmai programok is várták az érdeklődőket - többek között az Equus erdészeti gép gyakorlati bemutatója, de a regionális fordulókon már megszokott STIHL Timbersports bemutató sem hiányozhatott a Keszeg Fesztről. stihl_keszeg2 stihl_keszeg7 Eredmény: 1. Hanyi Hódok 2. Ipoly Erdő Zrt. - Királyréti Erdészet - MEKO Invest 3. Pidoma 4. Budapesti Erdőgazdaság - Süttői Erdészet 5. Fornax 6. Ipoly Erdő Zrt. - Váci Erdészet - CsonkaFa 7. Pilisi Parkerdő - Bajnai Erdészet 8. Alsópetényi Favágók 9. Ipoly Erdő Zrt. - Királyréti Erdészet - Öreg Fűrész 10. Ipoly Erdő Zrt. - Kemencei Erdészet - Belencsák 11. Hegyi Betyárok 12. Vadex Zrt. 13. Isaszegiek 14. Buszosok 15. Ipoly Erdő Zrt. - Nyugat-Cserháti Erdészet - Papp Team 16. Ipoly Erdő Zrt. - Kemencei Erdészet - Kanyó 2000 17. Ráckevei Csapat 18. Ipoly Erdő Zrt. - Salgótarjáni Erdészet stihl_keszeg6 stihl_keszeg4 stihl_keszeg3 stihl_keszeg5 Videók az eddigi regionális versenyekről:

STIHL Észak-Nyugat-Dunántúli Regionális Fakitermelő Verseny - Vértesi Erdő Zrt. győzelem Sopronban

STIHL Regionális Fakitermelő Verseny - SEFAG győzelem Nagykanizsán

STIHL Dél-Alföldi Regionális Fakitermelő Verseny - Dalerd győzelem Gyulán

(Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike