Középpontban a helyi termékek, termelők - Szentlőrinci Gazdanapok 2015 (+Részletes program)

Már csak néhány hét, s Szentlőrincen ismét benépesül a vásártér, kezdetét veszi a Szentlőrinci Gazdanapok. Az immár huszonkettedik alkalommal megrendezésre kerülő mezőgazdasági szakkiállítás és vásár a már hagyományos rendezvények mellett is számos újdonsággal várja majd a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat egyaránt.
Középpontban a helyi termékek, termelők - Szentlőrinci Gazdanapok 2015 (+Részletes program)
- Vannak visszatérő kiállítóink, de sok olyan is, aki most először jelenik meg a Szentlőrinci Gazdanapokon - mondja Pohl Marietta a Baranya Megyei Vállalkozói Központ igazgatója. - Ismét igyekeztünk lehetőséget teremteni arra, hogy minél több kisebb méretű agrárvállalkozás, termelő részt tudjon venni a vásáron. A tavasszal átadott Kistermelők Háza is szerves része lesz a Gazdanapoknak - szakmai nap, konferencia - adva helyet. A megrendezésre kerülő szántóföldi bemutató gazdagítja programjainkat. Néhány hónapja áll új vezetőként a Baranya Megyei Vállalkozói Központ élén, Pohl Marietta. A területfejlesztés területéről jött, mint mondja sok a kapcsolódási pont a korábbi és a mostani munkája között. - Annak, hogy immár a huszonkettedik Gazdanap veszi kezdetét július 31-én, nagyban köszönhető azoknak a volt vezetőknek, akik egykoron megálmodták, s éveken át folyamatosan gazdagították a programok sorát - hangsúlyozza. - Az eltelt több mint két évtized alatt jelentős fejlesztésekre került sor, amelyeknek köszönhetően ma már az ország harmadik legnagyobb mezőgazdasági vásáraként tartják nyilván. Egyedisége abban is állt, hogy évről évre, más és más a termelőket érintő kérdés állt a középpontjában. A földművelésügyi miniszter, dr. Fazekas Sándor a helyi termelők évének nevezte az idei évet, amely számunkra is kiemelt. A minisztérium által meghirdetett szlogen jegyében idén magunk is a helyi termékekre, s azok mind szélesebb körben történő bemutatására helyezzük a hangsúlyt. Egyebek mellett olyan kérdésekre keressük a választ, mit jelent a helyi termékek előállítása a családok, a megye, a régió gazdasági életében? Vagy, hogy milyen változást hozhat egy több generáción át munkanélküli segélyből élő család esetében? Újdonsága lesz az idei vásárnak, hogy úgynevezett tematikus utcát alakítunk ki, ahol a helyi terméket előállítók egy helyen lesznek megtalálhatók, az azonosat készítőket pedig egy csokorba szervezetten mutatjuk be. Külön pavilonban mutatkozik be az Ős-Dráva program, karöltve az Ormánságban és Szigetvár környékén létrejött szociális szövetkezetekkel. A Szentlőrinci Gazdanapokat idén Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitja meg, s a nagydíjakat is ő adja át. Herman Ottó Intézet (NAKVI) támogatással, neves előadókkal valósul meg A helyi termék és a vidék jövője címmel megrendezésre kerülő szakmai konferencia, amelyen az előadók a térséget érintő fontos információkat osztják meg a gazdálkodókkal előadások, konzultációk keretében, mint például az elkövetkezendő esztendőkben elérhető támogatások, a helyi termelők által igénybe vehető egyéb lehetőségek. szentlorinci_gazdanapok PROGRAM 2015. JÚLIUS 31., PÉNTEK 9:00 - XXII. SZENTLŐRINCI GAZDANAPOK KAPUNYITÁSA 10:00 - AZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ PROGRAMJA KÖSZÖNTŐK: 1. Baranya Megyei Vállalkozói Központ - Pohl Marietta ügyvezető igazgató 2. Szentlőrinc Város Önkormányzata - Koltai Péter polgármester 3. Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos 4. Kövér László - az Országgyűlés elnöke megnyitja a kiállítást 10:35 - 10:50 - A "KISTERMELŐK HÁZA" BEMUTATÁSA SZAKMAI PROGRAMOK 11.00 - NAGY TALAJMŰVELŐ SHOW – szántóföldi gépek gyakorlati bemutatója, helyszíne a kiállítási területtől kb. 500 m-re lévő 6-os főút melletti szántóföld Részletes program: A HELYI TERMÉK A VIDÉK JÖVŐJE!” - SZAKMAI KONFERENCIA Helyszíne: Kistermelők Háza Köszönt Turós Izabella – igazgató, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatóság 11.10-11.40 - A szociális gazdaság szerepe és jelentősége a helyi társadalom és gazdaság fejlesztésében, valamint a térségi-területi felzárkózásban Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D.egyetemi docens 11.40-12.10 - A szociális szövetkezetek jelene és jövője Baum Attila, Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. - kirendeltségvezető 12.10-12.40 - Pályázati aktualitások (pl. GINOP) Vásárhelyi Balázs, Profit Holding Hungary Zrt. - vezérigazgató Konzultáció 14.00 – 15.30 AGRÁRFÓRUM 14.00-14.30 - Források, pályázati lehetőségek a 2014-2020-as uniós ciklusban Dr. Mezei Dávid helyettes államtitkár, Agrár- vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság 14.30-15.00 - A helyi termelő – mint a vidék fontos kulcsszereplője Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, főigazgató Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Konzultáció 15.30 – 17.00 - Termelői prezentációk: 5 bemutatkozás (méhész, falusi vendéglátó, kézműves, élelmiszer-termelő, szociális szövetkezeti képviselő) Vendégasztal Helyi termékek és hagyományos ételek bemutatója, tapasztalatcsere 18.00 - NAPI VÁSÁRZÁRÁS   2015. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT 9.00 - A GAZDANAPOK KAPUNYITÁSA 10.00 - DÍJUGRATÓ VERSENY A GAZDANAPOK NAGYDÍJÁÉRT 18.00 - NAPI VÁSÁRZÁRÁS   2015. AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP 11.00 - SZENTLŐRINCI VÁGTA, a Nemzeti Vágta előfutama – sejtező futamok 13.00 - TRAKTOROSOK ÜGYESSÉGI VERSENYE 16.00 - SZENTLŐRINCI VÁGTA – döntő futam A nap folyamán színes szórakoztató programok, vadászkürtösök fellépése, néptáncosok, népes játékok a kiállítás őshonos udvarában 17.00 - A XXII. SZENTLŐRINCI GAZDANAPOK MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR ZÁRÁSA (Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike