Woodtiger - Üzemanyag-megtakarítás és sebességnövelés hibrid forwarderrel

A Woodtiger egy olyan különleges hibrid forwarder, amely két eltérő típusú, hidrosztatikus és mechanikus hajtóművel is rendelkezik.
Woodtiger - Üzemanyag-megtakarítás és sebességnövelés hibrid forwarderrel
„Az utakon hagyományos traktorként funkcionál és 30 km/h sebességgel képes haladni.” - mondta Åke Johansson, a gép tervezője, és egyben a Woodtiger AB tulajdonosa. A forwarderek a szokásos hidrosztatikus meghajtással rendelkeznek, amely jobban funkcionál a terepen, de hátránya, hogy a velük szerelt gépek csak lassú közlekedésre képesek, továbbá megvan bennük a kockázat a túlmelegedésre is. A Woodtiger forwarder ezért mechanikai meghajtást is kapott, amely csak az első kerekeket hajtja. Az erdei terepen viszont a gép hatkerekű meghajtással rendelkezik az eredeti, hidrosztatikus meghajtásnak köszönhetően. Johansson szerint a mérnöki tervezés egyszerű, és a konstrukciót pár éven belül más gépeken is megtalálhatjuk majd. Állítása szerint a mechanikai meghajtás az üzemanyag fogyasztást is jelentősen csökkenti és egyben azt is jelenti, hogy a forwarder egyéb feladatokra is használható. woodtiger_forwarder_2 A Kranman vállalat az ATV-re (terepmotor, minden terepre alkalmas jármű) szerelt hidraulikus darujával már a 2001-es ELMIA szakkiállításon nagy sikert aratott, Johansson a hibrid megoldás kifejlesztésével most őt követi. Az akkor kifejlesztett daru nagy siker volt, ezért a Kranman vállalat több berendezést is tovább fejlesztett ugyanezen a vonalon a kisebb erdőtulajdonosok számára. A legújabb kiadásuk a Bison mini-forwarder. Johansson szerint a Woodtiger a kisebb erdőtulajdonosok szélesebb körének szánt professzionális forwarder. Az alap koncepciót pár éve már bevezették, de a piac akkor még nem állt készen a gép fogadására. A konstrukciót azóta tovább fejlesztették, beleértve az egyedülálló hibrid meghajtást is. Mivel a piac jelenleg bővül a kisebb méretű professzionális erdészeti gépekkel, a Woodtiger kifejlesztése nem állt meg. Az eredményt az idei SkogsElmia szakkiállításon bemutatták be, mint a világ első hibrid meghajtással rendelkező forwarderét. woodtiger_forwarder_3 A gép a hibrid meghajtáson kívül további újításokkal is rendelkezik. A rakodótere akár 5 méter hosszúságú fa felhelyezését is biztosítja. „A rakomány kapacitásának növelését a kisebb daruválasztás tette lehetővé” - állítja Johansson. A kisebb daruval a rakodás egy kicsit több időt vesz igénybe, de a daru csökkentett súlya ezt az időveszteséget kompenzálja, mivel az mindössze 400 kg a szokásos 750-800 kg-mal szemben. A felszabaduló súlymennyiséget így több faanyag felrakodására használhatjuk, amivel minden 6. utat meg lehet spórolni. agrar_forditoFordította: Kocsi István, mezőgazdasági szakfordító www.kocsiistvan.webs.com kocsiistvan@freemail.hu Forrás: http://www.elmia.se/en/SkogsElmia/For-press/News-RSS/Hybrid-drive-saves-fuel-and-increases-speed/ (Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike