Enyhítenék a hivatásos vadász szakképesítési követelményeit

hivatasos_vadasz

Vadászati és halgazdasági tárgyú törvénymódosítások általános vitáival, majd napirend utáni felszólalásokkal ért véget az Országgyűlés keddi ülésnapja.

A kormány nevében Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára ismertette a vadászati törvény azon módosító javaslatát, amely egyebek mellett enyhítene a hivatásos vadász szakképesítési követelményein azáltal, hogy eltörölné a bizonyos területnagyság után kötelezően előírt felsőfokú végzettség követelményét.

Az előterjesztésről nem alakult ki vita, a Fidesz nevében Dankó Béla nevezte támogathatónak a változtatást, de a felszólaló ellenzéki képviselők – Gőgös Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik) és Sallai R. Benedek (LMP) – sem emeltek alapvető kifogást az indítvánnyal szemben.

A horgászoknak kedvezne a kormány a természetes vizeken

Szintén Bitay Márton Örs mutatta be a halgazdasági törvény módosítását. A kabinet képviselője felszólalásában úgy fogalmazott, a változtatások a kormány azon célját tükrözik, hogy a jövőben szűnjön meg a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászat a természetes vizeken és ott csak a horgászok foghassanak halat.

Kormányoldalról elsőként Dankó Béla, majd Földi László (KDNP) érvelt a javaslat elfogadása mellett, de Gőgös Zoltán és Magyar Zoltán is azt mondta, támogatják majd a javaslatot, Sallai R. Benedek (LMP) pedig közölte: nem látnak kivetnivalót benne.

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?