Tóth József több mint kétszáz veterán motorfűrész tulajdonosa

toth_veteran_1Különleges, háborúban használt szerkezet is van Tóth József tokorcsi magángyűjtő 236 darabos gyűjteményében, amelyből néhányat „élőben” is bemutatott szerda este a Savaria Múzeumban a Vasi Múzeumbarát Egylet rendezvényén. A többit vetített képeken láthattuk a kalandos beszerzések emlékeivel együtt.

Tóth József Szegeden vasútgépészeti szakközépiskolát végzett, a vasúton dolgozott, ma már nyugdíjas. De foglalkozott fakitermeléssel is: tanfolyamot végzett, kiváltotta az iparengedélyt, és egyszerre hét üzemképes gépe volt, hogy ne legyen fennakadás a munkában. Az első fűrésze 14 kilogrammos volt, de törekedett arra, hogy egyre könnyebbeket vegyen. Az első fűrészét eladta, mert eszmei értéke akkor még nem volt számára, viszont tíz év múlva vett egy ugyanolyat, amikor már rádöbbent, hogy gyűjtő.

Az is érték, hogy a gyűjtő motorfűrészeinek 90 százaléka működőképes. Ez egy olyan ipartörténeti gyűjtemény, amely e technika fejlődését tükrözi a történelemben. A 19. század végén már működtettek olyan fűrészt gőzgéppel, ami elvágta, ledöntötte a fát. Azután a fűrészeket belső égésű motor hajtotta. 1926-ban mutatták be az első elektromos láncfűrészt, 1929-ben a benzinmotorost.

toth_veteran_4

Tóth József egyik kuriózum értékű motorfűrészét még a németek használták a háborúban egy területfoglalási akcióban: hasonló szerszámokkal vágták át magukat az erdőkön. A háború után a katonák Pornóapátiban dolgoztak vele, onnan Sorokpolányba került, itt tudta megvenni a gyűjtő – beszélgetések során „véletlenül” kapott információk nyomán. Tóth Józsefet a „kétemberes” fűrészek érdeklik főleg. Egy szép darabot Köveskálon tudott megszerezni egy nénitől, akinek az udvarán 25-30 évig állt kitéve az időjárás viszontagságainak. Tóth József tökgyalut ajánlott érte. A néni nem akarta odaadni, mert egy régi barátjától kapta, aztán két év múlva, néhány telefonváltás után mégis belement a cserébe. A gyűjtő celldömölki szülőházának kamrája tele van régiségekkel, onnan válogathatott.

toth_veteran_2

A gyűjtemény gépei – származási helyük szerint Japántól Norvégiáig – dokumentálva is vannak, minden adatot összegyűjtött róluk Tóth József, a fia pedig feldolgozza a témát. sőt, ebbõl írja a szakdolgozatát.

toth_veteran_3

A motorfűrészgyűjtésnek otthon nem mindig örült a felesége, mondván: „már megint pénzkiadás”. Ha kérdezik a gyűjtőt, miből tellett a nem kétfilléres szenvedélyre, azt feleli: „Soha nem dohányoztam. soha nem jártam kocsmába.” Ő erre költött.

Kapcsolódó cikkeink:
Videón az I. Erdő-Mező Veterán Motorfűrész Kiállítás és Találkozó
Több mint 30 veterán motorfűrész az Erdő-Mező szerdán nyíló kiállításán
Ilyen volt az innoLingum Sopron 2014 erdészeti kiállítás (VIDEÓ!)

(vaol.hu – Merklin Tímea)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?