Nosztalgia tehervonatok szállítottak rönköt az Északerdő Zrt-nél (+Képek)

Néhány hete indítottuk el az Erdő-Mező Nosztalgia cikksorozatunkat, amely most egy miskolci aktualitással foglalkozik. Fotós nosztalgia vegyes-, és tehervonatok közlekedtek ugyanis az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút garadnai fővonalán.
Nosztalgia tehervonatok szállítottak rönköt az Északerdő Zrt-nél (+Képek)

Egy svájci, német, osztrák és cseh vasútbarátokból álló csoport látogatott el Miskolcra kelet-európai, elsősorban kisvasutakat üzemeltető vonalakat érintő útja során. A vendégek kérése az volt, hogy egy, a kisvasút hőskorát idéző, fával rakott szerelvényt állítson ki a LÁEV. Rendszeres teherforgalom híján ez különleges feladat elé állította a kisvasút munkatársait, de a szükséges járművek szerencsére még ma is rendelkezésre állnak, így kitűnően meg tudtak felelni az elvárásoknak. A résztvevőknek mind hegy-, mind völgymenetben a vonal legszebb pontjain nyílt lehetőségük a különleges szerelvények megörökítésére. A ritkán használt, muzeális korú kocsik látványa ugyanakkor a miskolciak körében is nagy feltűnést keltett. 141017-046_Gorbe hid 141017-112_Mely-volgyi hid

141017-061_Garadna

(Északerdő Zrt. Sajtóközlemény; Erdő-Mező Online) erdomezolike