Szegedről Hódmezővásárhelyre költözik a Csongrád megyei MVH

mvh_logoHódmezővásárhelyre költözik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád megyei központja Szegedről – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán sajtótájékoztatón.

Lázár János elmondta: a város egy eddig kihasználatlan zeneiskolai ingatlanját ajánlotta fel a kormánynak, az épületet jelentős mértékben felújítva és kibővítve veheti majd birtokba 2015-ben a hivatal.

A kormány tervei szerint legalább húsz évre talál otthonra a központ Hódmezővásárhelyen, cserében azt kérték a várostól, hogy újítsa fel az épületet és alakítsa ki a hivatal működéséhez szükséges technikai feltételeket – közölte a miniszter.

Hangsúlyozta: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiemelt jelentőségű, hiszen ma ez a hivatal fizeti ki a földalapú támogatásokat – 350 milliárd forintot évente -, a következő hét évben pedig annak az 1200 milliárd forintnak a pályáztatását és a folyósítás technikai lebonyolítását végzi majd, amelyet vidékfejlesztési és agrárfejlesztési célra fordítanak.

Az elmúlt hétéves időszakban is minden vidékfejlesztési és agrárfejlesztési forrás kifizetését ezen az országos hivatalon keresztül bonyolították le. Ez a magyar államszervezet egy professzionális szervezete – tette hozzá Lázár János.

“Néhány éve azt ígértük Hódmezővásárhelynek, hogy a megye agárközpontja lesz, ez a mezőgazdasági főiskolával kiegészülve, a beruházás eredményeként, úgy hiszem, meg is valósul” – mondta a Miniszterelnökség vezetője.

Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: az épület energetikai felújítására 240 millió forintos pályázati forrást nyert el a kormányhivatal, ehhez Hódmezővásárhely 800-900 millió forinttal járul hozzá, hogy mindent meg tudjanak valósítani.

Az épület felújítása mellett ugyanis egy új épületszárny épül majd az irattárnak. Emellett eredeti szépségükben újulnak meg a fa nyílászárók, szigetelik az épületet, korszerűsítik a fűtést, a világítást, és napelemes rendszert is kiépítenek.

Jelenleg a tervezés zajlik, és a közbeszerzések után még az idén megindulhat a beruházás. A hivatal 2015. szeptember elsején kezdheti meg a munkáját Hódmezővásárhelyen.

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?