Vadkár konferencia is lesz a hódmezővásárhelyi Vadhoff kiállításon

vadhoff_logo„VADHOFF, A MAGYAR HORGÁSZOKÉRT, MAGYAR VADÁSZOKÉRT !”- ezzel a mondattal foglalta össze, mintegy szlogenként a VADHOFF vadászati kiállítás küldetését Mészáros György, a rendezvény egyik szervezője a hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón.

A VADHOFF hivatalos médiatámogatója – többek között – az Erdő-Mező Online és Magazin! Keresd standunkat és újságunkat a vadászati kiállítás ideje alatt!

A tavalyi siker után, idén is megrendezik a vadászok és horgászok nyárvégi nagy találkozóját, ezúttal Hódmezővásárhelyen. A háromnapos rendezvény első napján a VADKÁRSZAKÉRTŐK támogatásával szerveznek konferenciát. A témák között a mezei vadkár, a vadban okozott kár és megelőzésének lehetőségei, a „zöldítésben” rejlő lehetőségekről lesz szó, mindamellett, hogy párbeszédet biztosítanak a gazdák és vadászok számára.

vadhoff_banner-728x90-v1

Varga Zoltán, a MVSZOE elnöke, igazságügyi szakértő  foglalta össze a konferencia üzenetét, küldetését és legfontosabb feladatait.

2013. november 12-én megalakult egy olyan igazságügyi szakértőkből és szakemberekből álló szakmai szervezet, amely elsődleges célkitűzésként a magyar vadgazdálkodás kiemelkedő szakmai képviseletét és nemzetközi hírének megőrzését, valamint a vadgazdálkodási szakértők összefogását, szakmai képzését és érdekképviseletét jelölte meg. Célja, hogy megfelelő szakmai alapot szolgáltasson, és tevékenyen részt vegyen a vadgazdálkodást szabályozó és érintő jogszabályok kidolgozásában, véleményezésében.

A Magyar Vadgazdálkodási Szakértők Országos Egyesülete célul tűzte ki olyan rendezvények megszervezését és lebonyolítását, amelyek során a képviselt szakterületek munkásságát bemutathatja, és az érdeklődőkkel megismertetheti, ezzel is minél szélesebb körben elfogadottabbá téve a magyar vadgazdálkodási szakértők munkásságát. Mindezek közül talán az egyik legsürgetőbb kérdés a vadkár kérdése. Az alapító tagok egytől-egyig gyakorlott igazságügyi vadgazdálkodási szakértők, egyetemi oktatók, kutatásban gyakorlattal rendelkező szakemberek akik a vadgazdálkodási szakterületet nem csak elméleti síkon képviselik, hanem a mindennapi gyakorlatnak is részesei.

A Vadhoff szakmai kiállítás és vásár helyet és lehetőséget biztosított arra, hogy egyesületünk első országos konferenciáját megszervezzük. A konferencia fő célkitűzése, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak kizárólag tudományos megközelítésben, hanem elsődlegesen gyakorlati oldalról közelítsük meg a mezőgazdasági és erdei vadkárt, annak eljárásait és az ellene való hatékony védekezést, megelőzést.

Meggyőződésünk, hogy egy konferenciát olyan tartalommal kell megtölteni, mely hasznos iránymutatást, információt és válaszokat ad mindazoknak, akik azon részt vesznek. Megtudhatja, mit kell tennie a jogbiztonságához, milyen szakértői módszereket várhat el a kár felmérésekor, milyen lehetőségei vannak a kár hatékony csökkentésére és megismerheti az általunk képviselt innovációkat is. Mi készen állunk, csak Önön múlik gazdagabb akar-e lenni azokkal az értékekkel, melyeket az előadások során prezentálunk.

plakat-A5-v1

(VadhoffErdő-Mező Online)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?