Informatikai rendszert tesztelnek a falopás elleni harcban - Erdély

Az elkövetkező három hónapban az ország három megyéjében próbálják ki a kitermelt fa útját követő ellenőrző rendszert – jelentette be Doina Pana vízügyi, erdészeti és halászati tárca nélküli miniszter.
Informatikai rendszert tesztelnek a falopás elleni harcban - Erdély
Vélhetően a jövő heti kormányülésen fogadják el az erről szóló határozatot. A rendszertől azt várják, hogy radikális javulást hoz az illegális fakitermelés elleni harcban. Valamennyi rönkszállító teherkocsit okostelefonnal látják el, a gépkocsivezetőnek pedig kötelező módon be kell jelentkeznie a SUMAL elnevezésű, ingyenesen telepített rendszerbe, amint megindul rakományával. A rendszer önműködően kódot generál a szállítmánynak, ezt a kódot kell feltűntetni a fuvarlevélen. A miniszterasszony kijelentette: fát eddig is többnyire annak rendje és módja szerint kiállított aktákkal loptak. Gyakorlatilag ugyanazzal a fuvarlevéllel szállítottak egymás után többször is. Mostantól azonban az informatikai rendszer generálta kód lehetetlenné teszi ezt a visszaélést. A próba helyszínéül szolgáló első három megye vélhetően Hargita, Kovászna és egy eddig még meg nem nevezett harmadik lesz. (marosvasarhelyiradio.ro) erdomezolike