Megkapták a vevők az első új Kamaz kamionokat

A Kamaz 2011-ben mutatta be a cég korszakváltó modelljét, az 5490-est. A teherautó a Daimlerrel közös munka első terméke, ennek megfelelően a németek technikájából elég sok található az orosz gépben. A gyártás idén indult el, októberben gördültek le az első példányok a gyártószalagokról, a vásárlók pedig december során megkapják mind az idén elkészülő, 96 darab járművet. Ezek a Kamazok valószínűleg már a két évvel ezelőtti bemutatón elkelhettek.
Megkapták a vevők az első új Kamaz kamionokat
Az orosz gyártó szerint ugyanis már akkor sorban álltak az új modellért a megrendelők, akik le is előlegezték azokat. Első körben a Mercedes, OM457LA kódjelű, 428 LE-s, Euro5-ös sorhatosával kerülnek gyártásba a teherautók, később azonban a Kamaz saját erőforrásai is beépítésre kerülnek majd. Az erőátvitelről a ZF 16 sebességes váltója gondoskodik, és az 5490-es az első olyan modell a cég történetében, melynek felszereltségéhez tartozik az elektronikus fékszabályozás vagy az ESP. A kabin, a motor és a hátsó tengely a Mercedestől érkezik, a többit viszont vagy a Kamaz maga állítja elő, vagy közös vállalkozások keretében kerül az oroszokhoz, mint például a fékek és a váltó, melyeket a Knorr-Bremse Kama és a ZF Kama készít. Jövőre már kétezer teherautót gyártana a Kamaz, erre a mennyiségre valószínűleg vevő lesz az orosz piac. Kf20131209kamaz560 A gyártónak további nemzetközi tervei is vannak, éppen ezért új típusjelöléseket vezetnek be, mely elméletileg megkönnyíti majd a modellek beazonosítását. Így Kamaz-5490, a Kamaz-65206 és a Kamaz-65207-est külföldön ezentúl M1842, T2642 és T2640-nek hívják majd. (kamionhirek.hu) erdomezolike