2015 decemberében leáll a Land Rover Defender gyártása

Évek óta hallani a Land Rover Defender gyártásának leállításáról szóló pletykákat, de most már hivatalosan is bejelentették: 2015 decemberében készülnek el az utolsó, polgári felhasználásra szánt példányok. A gyártó szerint ugyanis képtelenség úgy átalakítani a típust, hogy az évtized második felében életbe lépő biztonsági előírásoknak megfeleljen.
2015 decemberében leáll a Land Rover Defender gyártása
A Defendert ugyan sokszor átdolgozták, de a típus alapvető felépítése 1948 óta nem változott: továbbra is különálló acél alvázra építik a szögletes alumínium karosszériát. Ez az alapstruktúra azonban – számos előnyös tulajdonsága ellenére – nem alakítható át úgy, hogy megfeleljen a jövőben érvénybe lépő európai biztonsági szabványoknak. Épp ezért úgy döntött a Land Rover vezetése, hogy leállítja a gyártást 2015 végén, és egy új modell fejlesztésébe kezd, amely már önhordó alumínium karosszériát kap. Az új műszaki alapok hasonlóak lesznek a Range Roveréihez, de a gyáriak szerint az új modell rendelkezik majd a Defender minden jó tulajdonságával. defender Az eredeti Land Rovert 1948-ban kezdték gyártani, és arra szánták, hogy egyformán megfeleljen mezőgazdasági munkagépnek és személyautónak. Az évek során számtalan módosításon ment át, jelenlegi formáját 1983-ban nyerte el. 1990-ig ez volt az egyetlen Land Rover a kínálatban, ekkor kapta meg a Defender jelzést, hogy jobban elkülönüljön a polgáribb kivitelű Discovery típustól. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Defender végleg búcsúzik-e, vagy csupán Európából tűnik el – korábban hallottunk olyan pletykákat is, hogy a Land Rover tulajdonosa, az indiai Tata esetleg átvenné a gyártósorokat. (totalcar.hu) erdomezolike