Az NFA-tól mintegy 31 ezer hektár került a nemzeti parkok kezelésébe

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) összesen 30 733 hektár természetvédelmi területet adott át a nemzeti parkoknak vagyonkezelésbe, azokat, amelyeket a parkok korábban megvásároltak - közölte az NFA elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az NFA-tól mintegy 31 ezer hektár került a nemzeti parkok kezelésébe
Sebestyén Róbert kiemelte: az érintett terület jogi helyzetének rendezése azért volt fontos, mert így a nemzeti parkok hasznosíthatják a területet, amely túlnyomórészt gyep, legelő és szántó. A vagyonkezelési szerződések megkötése a nemzeti parkok és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) együttműködésével valósulhatott meg. A határozatlan idejű szerződésekben biztosított hosszú távú hasznosításban mind a tíz nemzeti park érintett - tette hozzá. Bitay Márton, az állami földprogramért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy 2010 előtt kaotikus állapotok voltak a földügyekben az országban. Ennek rendezése az utóbbi három évben kezdődött meg, a jogi helyzet tisztázásában, rendezésében az NFA-ra hárult a legnagyobb feladat - tette hozzá. Rácz András, a VM környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta: a mostani folyamat lezárásával valamivel több mint 30 ezer hektár, állami tulajdonú védett terület sorsát lehetett rendezni. Jelenleg 300 ezer hektárt kezelnek Magyarországon a nemzeti parkok. Ennek mintegy a fele saját használatban van - ahol a természetvédelmi beavatkozások feltétlenül szükségesek -, míg a másik felét haszonbérlet útján hasznosítják, a természetvédelmi korlátozások betartásával. A nemzeti parkok igazgatóságai a természetvédelmi területeket jogszabályi kötelezettség alapján veszik állami tulajdonba. Erre az elmúlt két évben mintegy 3 milliárd forintot költöttek, és mintegy 5500 hektár kerül ilyen módon vissza az államhoz. Mindez szorosan kapcsolódik a zsebszerződések elleni fellépéshez. A másik jogalap a természetvédelmi törvény a területszerzéshez. Ez elővásárlási jogot biztosít a nemzeti parkok igazgatóságainak a védett területek esetében. Továbbá vannak az uniós projektek, amelyek keretében ugyancsak mód van védett területek megvételére. Ezek keretében - a tíz nemzeti parki igazgatóság - 2007-2013 között, csak a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében mintegy 36 milliárd forintot tudott pályázat úján elnyerni az uniós forrásokból a magyar természet és környezetvédelmi célok megvalósítására. Ennek a folyamatnak a részeként 2005-től vásárolták meg a magyar állam számára a most vagyonkezelésbe kapott mintegy 30 ezer hektár területet - közölte a helyettes államtitkár. (MTI) erdomezolike