Erdőgazdálkodó lett a négyszeres magyar bajnok kosaras

Negyvenedik születésnapját ünnepli éppen ma Gémes Levente, az Albacomp, a Kaposvár, a Zalaegerszeg, a Hódmezővásárhely, a Debrecen, a Szeged és a Pécs korábbi kosárlabdázója. A szegedi születésű, 36-szoros válogatott center legutóbb a B csoportban, Kozármislenyben játszott az NB I-ben, ám a tavalyi szezon után ismét légiósnak állt.
Erdőgazdálkodó lett a négyszeres magyar bajnok kosaras
- Ugyanúgy a német SV Oberelchingen hívott, mint 2008-ban, és megint belevágtam a légióséletbe. 2012 végéig játszottam kint, a regionális ligában, a centergondokkal küzdő csapatnak próbáltam segíteni, ahol az exsoproni Halmai Tamás is csapattársam volt - mesélte. A Lecsó becenevű kosaras az új évben már nem játszott egyik csapatban sem, és nem is valószínű, hogy láthatjuk még valaha az A vagy a B csoportban pattogtatni. [caption id="attachment_2130" align="aligncenter" width="560"]Gémes (jobbról a második) nem játszik többé. Gémes (jobbról a második) nem játszik többé.[/caption] - A feleségemmel megbeszéltem a lehetőségeket, és aztán döntöttem úgy, hogy nem térek vissza Németországba. A játékból talán elég is volt, de vannak még terveim a kosárlabdában, szeretnék táborokat szervezni. Teljes profilváltásban vagyok a magánéletben, egy ideje erdő- és vadgazdászként dolgozom Pécs mellett. Van feladat bőven, miután felkelek, irány az erdő. Van, hogy ültetni kell, van, hogy gyéríteni, esetleg tisztítani. Jó kis munka, élvezem, megtaláltam a számításaimat. (bb1.hu) erdomezolike