Rabszolgaként dolgoztatott hajléktalanokkal vágatják ki a pécsi erdőket a fatolvajok

favagasNagyüzemben, gyakran hajléktalanokat „rabszolgamunkára” kényszerítve végzik a falopásokat Pécsett és a város környékén – számolt be érdeklődésünkre Mohai László, kozármislenyi mezőőr. Szerinte több kollégára lenne szükség, hiszen Pécsen jelenleg egyetlen mezőőr sem dolgozik. A hiányuk meg is látszik: a napokban erdőnyi területet taroltak le a fatolvajok a keleti városrész határában.

Több tízmilliós kárt okoznak évente a Baranyában „dolgozó” fatolvajok. A lapunknak nyilatkozó mezőőr szerint nagyüzemben hordják el az erdőket a megyében – Pécsett pedig még a mezőőröktől sem kell tartani, városunkban ugyanis senki sem űzi ezt a hivatást.

– A falopással kapcsolatos eseteim kivétel nélkül arról szóltak, hogy nagyüzemi módszerrel, teherautóval lopták a fákat – mondta az elmúlt években több sikeres tettenérést is felmutató Mohai László, kozármislenyi mezőőr.

Azt mondja, a fatolvajok egyfajta hálózatot építettek ki Baranyában, a piszkos munkát pedig nem azok végzik, akik a bűncselekményből meggazdagodnak.

– Általában hajléktalanokkal vágatják ki a fákat, én őket csak rabszolgáknak nevezem, hiszen legtöbbször csak egy kis bort és ennivalót kapnak a munkáért. Ha pedig nem vállalják, szembenézhetnek a retorzióval – fogalmazott. A mezőőr hozzátette: a „rabszolgáknak” egy pécsi címre kell leadniuk az árut.

A bűnbanda ellen már évekkel ezelőtt született feljelentés, ám mind a mai napig nyugodtan végezhetik a tevékenységüket.

– A megbízók, mikor lebuktak, úgy beszéltek a rendőrökkel, mint a kapcaronggyal. Sajnos, pár nappal az elfogásuk után már az utcán találkoztam a főnökükkel – emlékezett vissza.

Mohai László szerint a fatolvajokat csak rendszeres járőrözéssel lehetne visszatartani, ám ahhoz, hogy a tolvajok célpontjának számító pécsi városszéli erdőket, a teljes Mecseket, illetve az Ormánság területét lefedjék, a jelenleginél több mezőőrre lenne szükség.

(pecsiujsag.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?