Új tanösvény a Gemencben

Új tanösvény készült a gemenci erdőben, a gemenci Duna-part és a Forgó-tó közötti útvonal pünkösd hétfőtől várja a természetbarátokat.
Új tanösvény a Gemencben
  Az 1,2 kilométer hosszú útvonal a gemenci erdőnek a látogatók előtt eddig kevéssé ismert részét mutatja be öt állomással - emelte ki Csiszár Angéla, a Gemenc Zrt. ökoturisztikai előadója. Az ösvény az erdei vasút egyik legszebb megállójától, a gemenci Duna-part állomásától indul, ahol négy öreg tölgyfa áll. A famatuzsálemek közül két körülbelül kétszázötven éves tölgy szerepel Magyarország legnagyobb fáinak listáján is, a legvastagabb átmérője 597 centiméter.   A háromnegyedórás séta egy tölgy-szil-kőris ligeterdőn keresztül vezet, az utat védett virágok, mások mellett tavaszi tőzike, gyöngyvirág, salátaboglárka és a tavasz legszebb virágának is nevezett kockás kotuliliom kíséri. A Forgó-tóhoz egy pallósoron lehet átjutni; a tó érdekessége, hogy a Dunának a tómedret megtöltő áradása forgásra készteti a vizét. A Forgó-tó fontos madárvonulási helyszín, az ide telepített madármegfigyelőben kellő türelemmel rétisast, szürke gémet, kócsagokat, barnakányát, feketególyát, bakcsót, búbos bankát, szárcsát láthatnak a kirándulók, de nyáron hűsölő szarvasokat, vaddisznókat is meg lehet figyelni. A tanösvény, amelyet elsőként a napokban az őcsényi általános iskola diákjai járhattak be, gyalog és kerékpárral nem, csak az erdei vasút járataival közelíthető meg.   (MTI)   erdomezolike