A gyarapodó szarvasállomány veszélyezteti a fenyőket az Egyesült Államokban
A gyarapodó szarvasállomány mind inkább veszélyezteti a fenyőerdőket az Egyesült Államok északi területein, ugyanis az állatok vizeletéből túl sok nitrogén kerül a talajba egy új tanulmány szerint.
Telente a fehérfarkú szarvasok előszeretettel húzzák meg magukat a fiatal kanadai fenyők alkotta ligetekben, menedéket keresve a fák között a hideg és a ragadozók elől. A patások évente visszatérnek megszokott "óvóhelyeikre", amelyeket találóan szarvasudvaroknak neveznek a szakemberek. A viszonylag szűk helyen összezsúfolódott állatok vizeletéből az Ecology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint jelentős mennyiségű nitrogén kerül a fenyőerdők talajába. Jóllehet a nitrogén ritka és értékes tápanyag a növények számára, a szarvasok által kedvelt ligetek talaja azonban annyira telítetté válik vele, hogy az már komoly mértékben visszaveti a fiatal fenyők fejlődését.
"A növényevők, köztük a szarvasok, kétféleképpen hatnak az ökoszisztémára. Egyfelől úgy, hogy növényekkel táplálkoznak, másfelől pedig úgy, hogy ürülékük értékes tápanyagforrás - fejtette ki Bryan Murray, a Michigani Műszaki Egyetem ökológusa. - Csakhogy a szarvasok vizeletének magas nitrogéntartalma miatt a fenyők alulmaradnak a nitrogénben gazdag talajt kedvelő fajtákkal szemben az érintett részeken."
A lassan növő fenyők inkább az alacsony nitrogéntartalmú talajt szeretik, ellentétben a juharfélékkel, amelyek számára a szavasok vizeletével áztatott talaj bőséges nitrogénforrásul szolgál, és amelyek háttérbe is szorítják az előbbieket. A kanadai fenyőket az ökoszisztémában bekövetkezett egyéb változások és az ipari méretű favágás is igen hátrányosan érintette, úgyhogy - például Michigan állam egyes részein - állományuk az eredeti sűrűség egy százalékára apadt.
Miközben a rendelkezésre álló erdőterületek egyre zsugorodnak, a szarvaspopuláció folyamatosan gyarapszik: a két ellentétes folyamatnak betudhatóan mind nagyobb számú fehérfarkú szarvas keresi fel telente a megmaradt "menedékhelyeket". A tanulmány készítői szerint a népszerűbb szarvasudvarokban egy-egy négyzetmérföldre több mint száz állat is jut (egy négyzetmérföld 2,6 négyzetkilométernek felel meg). Ráadásul a fiatal fenyők ágait szívesen rágcsálják a patások, ami ugyancsak hátráltatja őket a fejlődésben.
Az Egyesült Államok keleti részében egy nem őshonosnak számító nedvszívó rovarfajta tizedeli a fenyőket.
(http://www.livescience.com/37201-deer-pee-changing-forests.html)
(MTI)
