Keresési találatok erre a cimkére: Lomniczi Gergely

Kérdőíves felmérés az EUTR-ről!

A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság felhívása az állami erdőterületen, magán erdőterületen gazdálkodók és faipari szereplők részére.Tovább >>>

Megszűnik vagy átalakul az MVH, a NAIK és a NÉBIH

Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi. Azóta a lista is megvan, amelyben szerepel többek között az MVH, a NÉBIH és a NAIK is, amely az erdészeti ágazatot is érinti. A tervek szerint 2017. január 1-jétől, jogutóddal szűnne meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, míg a másik két intézmény jogutódja az irányító minisztérium lesz júliustól.Tovább >>>

Megalakult az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar (NYME EMK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselői ünnepélyes keretek között aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely révén sor kerülhetett az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet (EIKI) alapkövének szimbolikus „letételére”.Tovább >>>

A NÉBIH általános továbbképzést tartott a jogosult erdészeti szakszemélyzet részére

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2015. november 11-12. között általános továbbképzést tartott az erdészeti szakszemélyzet részére az erdőgazdálkodást és az erdészeti szakirányítást érintő hatályos jogszabályokról és azok alkalmazásáról.Tovább >>>

December 1-jén lesz a körmendi erdőtervezési körzet lakossági egyeztető tárgyalása

A Vas Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága a Körmendi erdőtervezési körzet körzeti erdőtervezésének befejezéseként 2015. december 1-jén (kedden) 9,00 órai kezdettel lakossági egyeztető tárgyalást tart Vasváron a Vasvári Erdészeti Igazgatóság tárgyalójában (9800 Vasvár, Petőfi S. u. 80.).Tovább >>>

A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság szakértői is részt vesznek a DIABOLO, EU által finanszírozott nemzetközi projektben

A DIABOLO (Distributed, integrated and harmonised forest information for bio-economy outlooks – Megosztott, Integrált és Összehangolt Erdészeti Információ a Biogazdasági Távlatokhoz) projektet Finnország Természeti Erőforrások Intézete (Luke) koordinálja, ami egy, a Horizont 2020 Társadalmi Kihívások (Horizon 2020 Societal Challenges) program úttörő kutatási projektjei közül. A DIABOLO pontosabb, harmonizált és aktuális erdészeti információt biztosít az Európai Nemzeti Erdőleltárok (European National Forest Inventories, ENFIN) együttműködési hálózatán keresztül. A projekt eredménye hozzájárul a konzisztens erdészeti információkon alapuló EU politika és nemzetközi folyamatok fejlesztéséhez. A DIABOLO teljes költségvetése 5 millió euró, amelyet a konzorcium 25 európai országból delegált 33 partnere használhat fel.Tovább >>>

Felhívás a jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzésére és vizsgára

A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság a 71/2010. (V.13.) FVM rendelet 7. § (1) a) pontja szerinti következő továbbképzést 2015. november 11-12. közt tartja a jogosult erdészeti szakszemélyzet részére.Tovább >>>

Október 8. a III. negyedéves kárbejelentő lapok leadási határideje

A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2015. III. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2015. október 8.Tovább >>>

2016. évi körzeti erdőtervezés előzetes tárgyalásai

A Megyei Kormányhivatalok Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályai 2015 júliusában tartják a 2016. évi körzeti erdőtervezést előkészítő előzetes tárgyalásokat.Tovább >>>

Július 8-ig adhatók le a 2015. II. negyedéves erdővédelmi kárbejelentő lapok

A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2015. II. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2015. Tovább >>>

Erdőtervi előírások soron kívüli Natura 2000 szempontú vizsgálata a Bükkben

Az élőhelyvédelmi irányelv (43/92/EGK) és a hazai hatályos jogszabályok értelmében a Natura 2000 erdőkben csak olyan erdőgazdálkodási tevékenység végezhető, amely összhangban áll a Natura 2000 terület kijelölésének céljaival.Tovább >>>

Felhívás a jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzésére és vizsgára

A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság a 71/2010. (V.13.) FVM rendelet 7. § (1) a) pontja szerinti következő továbbképzést 2015. április 28-29. közt tartja a jogosult erdészeti szakszemélyzet részére.Tovább >>>

Harvesterek terjedése Magyarországon

Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Harvesterek terjedése Magyarországon” címmel tartott előadást Horváth Attila László, a Nyugat-magyarországi Egyetem munkatársa. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>

Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálkodók adatait

A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság erdészeti hatósági jogkörében, hivatalból indított eljárás keretében felülvizsgálja a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait.Tovább >>>

Fókuszban az erdészeti monitoring új eszközrendszere

Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága által a Nyugat-magyarországi Egyetem, a NÉBIH, valamint a Zalai Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága és egy magánvállalkozás részvételével megrendezett szakmai fórum fő témája az erdők nyilvántartása, mérésének különböző módszerei voltak, illetve az ehhez rendelkezésre álló korszerű eszközöket és szoftveres támogatást is ismertették.Tovább >>>

<< < 9. / 11. oldal > >>