Illegális agancsgyűjtőket kaptak el a Sefag Zrt. és a Mecsekerdő Zrt. területén

Illegális agancsgyűjtőket kaptak el február végén a zselici és a szentegáti erdőkben, az elkövetők ellen a rendőrség eljárást indított.
Illegális agancsgyűjtőket kaptak el a Sefag Zrt. és a Mecsekerdő Zrt. területén
  A somogyi erdőgazdaság szakszemélyzete két hete szombaton, a területükön áthaladó gépjárművet tartóztatott fel, melyben utazókról feltételezték, hogy hullott agancsot gyűjthettek. A jármű feltartóztatásával egy időben rendőri segítséget és intézkedést kértek. A kiérkező járőrök igazoltatása során minden okmányt rendben találtak, azonban a jármű átvizsgálását követően két darab gímszarvas agancs került elő. Az agancsokon még rajt volt a rátapadt hó, így egyértelmű volt, hogy az intézkedés előtti időben került a járműbe. A fellelt agancsok tekintetében úgy nyilatkoztak, hogy azt találták a területük melletti szántóföldön és haza szerették volna vinni. Agancsgyűjtésre azonban engedéllyel nem rendelkeznek. A helyszínen lévő vadgazdálkodási ágazatvezető az agancsok tekintetében úgy nyilatkozott, hogy annak súlya kb. 3,5 kg és értéke 6.000 Ft./kg árban számítva 21.000 Ft., melyet mérlegelést követően határoztak meg pontosan. A SEFAG Zrt. nem adott ki gyűjtési engedélyt. Ennek hiányában az intézkedés alá vont személyek – apa és fia – ellen szabálysértési feljelentésre került sor az általuk elkövetett 2012. évi II. törvény 177. szakasz (1) bekezdés a./ pontja szerint minősülő "Tulajdon elleni (lopás)" szabálysértés elkövetése miatt. A Szigetvári Rendőrkapitányság és a Mecsekerdő Zrt. szakszemélyzete rendszeres közös járőrözése keretében a szentegáti erdőből származó, jelentős mennyiségű hullott agancsot és gímszarvas trófeát talált, házkutatás során.
Mecsekerdo_illegalis_agancsgyujtes
Február 1-től erdőlátogatási tilalom van érvényben a szentegáti erdőben. Tekintettel erre a tilalomra, valamint az erdővagyon megóvására, a Szigetvári Rendőrkapitányság rendőre egy korábbi megállapodás alapján az erdőgazdaság szakszemélyzetével rendszeresen közös járőrözéseket hajt végre az érintett területen. Február 27-én gyanús személyt észleltek az erdőben, aki miután észrevette őket, menekülni próbált. Hamarosan sikerült elfogni a közeli faluból származó embert. Az eljárás során a rendőrség házkutatást tartott nála, melynek során számos hullott agancsot, valamint egy gímszarvas trófeát találtak a férfi házában, melynek eredetéről bevallotta, hogy a szentegáti erdőből származnak. A hullott agancs mennyisége 13,54 kg, a trófea súlya 9,45 kg, melyet átadtak a tulajdonos Mecsekerdő Zrt. részére. Az elkövető ellen a rendőrség eljárást indított. (Mecsekerdő Zrt., SEFAG Zrt.)   erdomezolike