Illegális határozatok a Holzindustrie Schweighofernek

Egy bíró, egy ügyész és egy üzletember letartóztatását kérte az Or­szágos Korrupcióellenes Ügyészség, miután a nyomozás során kiderítette, hogy egy osztrák, fafeldogozásra szakosodott cég számára 69 illegális határozat született – adja hírül a Transindex internetes portál.
Illegális határozatok a Holzindustrie Schweighofernek
Noha a vádirat nyilvános változatából törölték az érintett cég nevét, kikövet­keztethető, hogy a Holzindustrie Schweighoferről van szó, ugyanis ez a cég nyitott fafeldolgozó telepet az illető településen. Az ügyészek által összeállított vádirat szerint 2004-ben az osztrák cég 100 millió euróra rúgó befektetést tervezett Suceava megyében, és Constantin Gavril Babiuc üzletembert a beruházáshoz szükséges 130 hektárnyi szántóföld megvásárlásával bízta meg. Babiuc azt a látszatot keltette, hogy a területet egy ménes számára fogja felhasználni, és alacsony áron vásárolt. 79 parcella tulajdonjoga rendezetlen volt, ezért Babiuc a rădăuţi-i bíróságon szolgáló Bărbuţă bíróhoz fordult, aki 2005 márciusában, májusában, szeptemberében és októberében összesen 69 törvénytelen bírósági határozatot bocsátott ki. Ugyanebben az ügyben Dumitru Dîmbu suceavai ügyész őrizetbe vételét is javasolták, befolyással való üzérkedéssel, zsarolásban való bűnrészességgel, az elkövető favorizálásával és az igazságszolgáltatás érdekeinek kompromittálására való felbujtással vádolják. Babiucot hivatali visszaélésre való felbujtással, zsarolással, csúszópénz nyújtásával, befolyásvásárlással, hivatalos nyilatkozattétel befolyásolásával, hamis nyilatkozattételre való felbujtással vádolják. A bírót hivatali visszaélés, csúszópénz elfogadása és zsarolás kapcsán bűnrészességgel, befolyással való üzérkedéssel és hivatali visszaéléssel állítják bíróság elé. (Háromszék.ro) erdomezolike