Gyapjaslepke-kártételre számít Tamási környékén a helyi erdészet

gyapjaslepkeA fák leveleit letaroló gyapjaslepke újabb jelentős kártétele várható a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-hez tartozó, Tamási környéki erdőkben – közölte a cég kedden az MTI-vel.

A kártevőállomány tavalyi elszaporodása után az idén 3000 hektárt meghaladó területen számítanak kisebb-nagyobb kártételre – írta közleményében a zrt.

A tavalyi kár mértéke meghaladta a 10 millió forintot, az idei helikopteres permetezés költségét 4-5 millió forintra becsülik.
Az április közepén kikelt, fiatal hernyókat a szél nagy távolságra elviheti, így olyan területeken is megjelenhetnek, ahol korábban nem fordultak elő.

A gyapjas lepke (Lymantria dispar) a hazai cseres erdők természetes károsítója. Tömeges elszaporodására 6-10 éves ciklusokban lehet számítani, ilyenkor a lepke hernyói nagy területen, akár teljes egészében letarolhatják a fák leveleit, szinte téli erdőképet hagyva maguk után.
A rágás az erdők létét nem veszélyezteti, a fák újból kihajtanak, de növekedésük csökken a károsítás évében.

A Gyulaj Zrt. tájékoztatása szerint a tömeges szaporodás néhány év után magától megszűnik, ezért vegyszeres védekezés általában nem indokolt. Lakóépületek, forgalmasabb helyek közelében szükség lehet permetezésre, mivel a hernyók szőre a emberi bőrt irritálhatja.

Az erdészeti társaság közlése szerint a lakott területekkel határos erdőrészeken több helyen terveznek védekezést, de ez csak erdőterületeket érint, és csak a hernyók továbbvándorlását akadályozza meg. A szél által lakott területre sodort hernyók ellen a terület tulajdonosának kell védekeznie.

A gyapjaslepke hernyóinak megjelenésére elsősorban Tamási, Pári és Kocsola erdővel határos területein lehet számítani.

(MTI)

 

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?