Tag: Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület

Idén nem kap pénzt a Zöld Forrásból az Országos Erdészeti Egyesület

foldmuvelesugyi_miniszterium_fmA Földművelésügyi Minisztérium 70 millió forint értékben támogatja a környezet-és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket. A Zöld Forrás pályázatnak köszönhetően a tárca ebben az évben 63 darab, a civil szervezetek által megálmodott, kidolgozott és benyújtott projekt megvalósításához járul hozzá, ezzel segítve elő a Nemzeti Környezetvédelmi Programban megfogalmazott célok elérését – olvasható a kormany.hu oldalon. tovább

SEFAG Zrt. az Erdők Nemzetközi Napján

ie80 ezer hektáron van erdő Somogy megyében – hangzott el az Erdők Nemzetközi Napján. A megye legnagyobb erdőgazdálkodója arra hívta fel a figyelmet, hogy mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük hazánk erdővagyonát, hiszen ebben a világ élenjáró országa vagyunk. tovább

Hulladékfelszámolási és kommunikációs program a Zselici tájvédelmi körzetben

aksiA Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület – együttműködésben a SEFAG Zrt-vel és a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal – hulladékmentesítési programot valósít meg a Zselici tájvédelmi körzet 46 hektárnyi erdőterületén 2013. február 12-én. tovább