Tag: Seacon Europe Kft.

Budapesten lesz a MEGOSZ idei nagyrendezvénye – Középpontban az erdészeti támogatás és az erdészeti törvény

megosz_logo_uj_kiemeltOktóber 3-án, Budapesten, az Ócsai úton rendezi meg 2015-ös nagyrendezvényét a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ). Az idei magánerdős program középpontjában az Európai Unió által nemrég elfogadott magyar Vidékfejlesztési Program erdészeti fejezete, annak intézkedései lesznek, de a résztvevők tájékoztatást kapnak az erdőtörvény és a vadgazdálkodási törvény módosításának jelenlegi állásáról is. tovább

Gondot okoz a falopás? – SeaForest, az ERDŐŐR

seacon_erdoorNapjainkban egyre nagyobb kihívás az erdővédelem. Az illegális fakitermelés és falopás jelentős erkölcsi, természeti és anyagi kárt okoz. Becslések szerint évente több mint 300 ezer köbméter fát lopnak el, amely hozzávetőlegesen 4-5 milliárd forint kárt jelent. tovább

Ünnepelnek a magánerdősök – A MEGOSZ Nagyrendezvény részletes programja

megosz_logo_ujIdén 20 éves a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, ezért a MEGOSZ nagyszabású rendezvényre készül Budapesten. Három helyszínen szakmai konferencák, cégbemutatók és ünnepség várja majd a résztvevő magánerdős partnereket. tovább

Gondot okoz a falopás? – SeaForest, az ERDŐŐR

seacon_erdoorNapjainkban egyre nagyobb kihívás az erdővédelem. Az illegális fakitermelés és falopás jelentős erkölcsi, természeti és anyagi kárt okoz. Becslések szerint évente több mint 300 ezer köbméter fát lopnak el, amely hozzávetőlegesen 4-5 milliárd forint kárt jelent. tovább

Összegyűltek a magánerdősök – Hangulatjelentés a MEGOSZ nagyrendezvényéről (+KÉPEK)

eIMG_1758Részletes tudósítást csak később fogunk készíteni a MEGOSZ október 5-i nagyrendezvényéről, sőt, videóban is beszámolunk majd a szakmai programról, de egy kis hangulatjelentéssel a helyszínről is jelentkezünk! Frissítjük! tovább