Tag: MTA

MTA: Nem minden fa alszik, de mindegyiknek van pulzusa

ipari_fa_nyarA fákról eddig úgy tudtuk, hogy nem mozognak, legfeljebb passzívan alkalmazkodnak a környezetükhöz, így a nappal és éjszaka váltakozásához is. Magyar és dán kutatók egy új kísérlettel kimutatták, hogy a fákban a víz nyomása néhány órás időközönként változik. Az eredmények a fák vízszállításának egy eddig ismeretlen mechanizmusát sejtetik: a fák „pumpálják” a vizet. tovább

A vadászat biológiai, társadalmi és gazdasági vonatkozásairól tanácskoztak

dambika_gyulaj2018. március 9-én tartotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pécsi Területi Bizottsága az idei első vadászattal, vadgazdálkodással kapcsolatos szimpóziumát „A vadászat biológiai, társadalmi és gazdasági vonatkozásai” címmel. A két – biológiai, valamint társadalmi és gazdasági – szekcióra osztott előadássorozat olyan témákat érintett, amelyek aktualitásánál fogva szinte mindennapi beszédtéma szakmán belül és kívül egyaránt. tovább

Az égetés, mint alternatív gyepkezelési módszer

Frissen leégett domboldal kora tavaszi képe Kelemen András (Debreceni Egyetem, Ökológiai Tanszék)

Milyen lehetőségeket kínál a természetvédelem számára a gyepek kontrollált égetése? Mi a különbség az európai és az észak-amerikai gyakorlat között? Egyebek mellett ezekre a kérdésre ad választ az a cikk, amelynek szerzője Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársa. A témában írt publikációjáért elnyerte a német nyelvterületek ökológiai társaságának díját, miután a Basic and Applied Ecology című folyóiratban megjelent írása a legtöbbet idézett cikk lett a lapban. tovább

Tőmelletti erdészek kutatásait mutatták be a Magyar Tudomány Ünnepén

12-01A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának Agrártudományok Szakbizottságának Erdészet és Vadgazdálkodási Munkabizottsága november 14-én a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódóan erdészeti konferenciát szervezett.

tovább

Az erdészeti védekezést is segítheti a tuskógombák genetikai vizsgálata

Petri-csészében növekvő rizomorfok Forrás: MTA SZBK

Nagy László és kutatótársai a hazai erdőkben is gyakori tuskógombák genetikáját vizsgálták, hogy kiderítsék, milyen evolúciós örökség rejlik rendkívüli erdőkárosító képességeik mögött. A szegedi és soproni kutatóknak a Nature Ecology & Evolutionben most megjelent eredményei hosszabb távon hasznot hozhatnak a növénykárosító gombák genomevolúciójának feltárásában, de az erdészeti védekezést és a komplex soksejtűség eredetének megértését is segíthetik. tovább

Aszályindex – naponta mérhető, hogy éppen mekkora a szárazság Magyarországon

klimavaltozasNapi léptékű aszályindexet dolgoztak ki az MTA Agrártudományi Kutatóközpont munkatársai. A mutatószám egy adott növénytípus tulajdonságait is figyelembe véve, ötfokozatú skálán határozza meg az adott növényi állomány aszálykitettségét. tovább

A fenyőpusztulásról és a fenyő szerkezetátalakításról tanácskoztak a Gyulaj Zrt. Pincehelyi Erdészeténél

IMG_6132Az MTA Pécsi Területi Bizottsága Agrártudományok Szakbizottságának Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottsága soron következő ülését a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Pincehelyi Erdészeténél tartotta. A vendéglátók 2017. május 29-én a Bikács-Kistápén található Zichy Park Hotel konferenciatermében fogadták az ülés résztvevőit, ahol egy szakmailag aktuális témát, a fenyőpusztulást és a fenyő szerkezetátalakítást vitatták meg. tovább

Behurcolt és invazív fajokról a Magyar Tudomány folyóiratban

balvanyfaA behurcolt és invazív növények és állatok problémája a növényvédelem és a közegészségügy legfontosabb feladata közé tartozik. Az ökológia, botanika és zoológia alapkutatással foglalkozó szakemberei elsősorban e feladatok konkretizálásában munkálkodhatnak. A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, a Magyar Tudomány 2017 áprilisi számának fele tematikusan a behurcolt és invazív állatok és növények magyarországi helyzetével foglalkozik – hívta fel a figyelmet a Greenfo.hu. tovább

Innováció az erdő-, vad- és faanyag-gazdálkodásban – Konferenciát szervez az MTA Erdészeti Tudományos Bizottsága

mtaA Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya és az Erdészeti Tudományos Bizottság a Magyar Tudomány ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódva “Innováció az erdő-, vad- és faanyag-gazdálkodásban” címmel tudományos ülést rendez az MTA Székház Felolvasótermében (1051 Budapest, Széchenyi tér 9. I.) november 17-én, csütörtökön, 10 órás kezdéssel. tovább

Több ezer vidéki munkahelyet teremthetne az erdő

allami_erdogazdasagTöbb ezer munkahely létrehozását eredményezné rövid, illetve középtávon, ha a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban különböző jogcímeken erdőtelepítésre, erdőfejlesztésre fordítható összegeket teljes egészében felhasználná Magyarország. tovább

Állami erdőgazdaságok és kutatóintézetek is kaptak pénz növényi génmegőrzésre

genmegorzesAz Egererdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt. és a Szombathelyi Erdészeti Zrt. is nyertes pályázatot nyújtott be állami génmegőrzési feladatok ellátásához, de pénzt kapott többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Szent István Egyetem  és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ is. A Földművelésügyi Minisztérium honlapján megjelent listából kiderül, hogy mekkora összeggel milyen célokat valósítanak majd meg a pályázók. Az FM végül 81 millió forintot osztott szét a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti termelés biológiai alapjainak megőrzése, fenntartása, illetve fejlesztése. tovább

Erdő, biodiverzitás és talaj – Szeptemberi és októberi NAIK ERTI Szemináriumok élőben és weben

erti_szeminariumA NAIK ERTI az ősz folyamán is folytatja a korábban megkezdett szemináriumait. Szeptemberben “Erdő és biodiverzitás”, októberben pedig “Erdő és talaj” témákban hallgathatunk előadásokat többek között az Erdészeti Tudományos Intézet, a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Szent István Egyetem és az MTA szakembereitől. A sárvári rendezvények célja, hogy segítsék a szakmai érdeklődőket a témakörben való tájékozódásban, és bemutassanak néhány eredményt az elmúlt időszak kutatásaihoz kapcsolódva. tovább

Úttörő kísérletet indított az MTA Ökológiai Kutatóközpontja erdőink megőrzéséért

Tarvágás hagyásfacsoporttal a kísérleti területenA klímaváltozás egyre szélsőségesebb próbatételek elé állítja a magyarországi erdőket. Új kártevők, változó évszakok, a korábbiaknál hevesebb viharok és hosszabb száraz időszakok várhatók. Miként reagálnak erdőink ezekre a változásokra? Milyen fordulatok várhatók az erdőgazdálkodásban? Ódor Pétert, az MTA ÖK tudományos főmunkatársát az mta.hu kérdezte erdészetről, természetvédelemről és a Pilisben indult erdőökológiai kísérletről. tovább

Jó hír az erdőgazdálkodóknak is: sikeresen és eredményesen zárult az AGRATéR projekt

klimavaltozasAz Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus 2009–2014 program végrehajtására Magyarország Együttműködési Megállapodást írt alá Norvégia, Izland és Liechtenstein képviselőivel az „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz Magyarországon” program megvalósítására. A program átfogó célja, hogy elősegítse az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást, elmélyítse az ismereteket az éghajlatváltozás hatásairól, és növelje a társadalom tudatosságát. tovább

Nagyszabású erdőökológiai kísérlet indult a Pilisben

A mikroklímát mérő műszerek az egyik elkerített terület belsejébenA klímaváltozás hatásait kompenzáló gazdálkodás kialakításához is útmutatást adhatnak azok a kutatások, amelyeket az MTA Ökológiai Kutatóközpont indított a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel. A kutatók a különböző erdőművelési eljárások termőhelyre, regenerációra és erdei biodiverzitásra gyakorolt hatását vizsgálják, amiről terepi bemutató keretében számoltak be a szakembereknek.

tovább