Tag: mezőgazdaság

Biodiverzitás – áldás vagy átok a gazdálkodóknak?

A biodiverzitás jelentős a facéliatábla szegélyében és belsejében is, a méhek aktívak a lilába borult területen

Unos-untalan hallani, hogy a környezet pusztul, a biodiverzitás csökken, fajok tűnnek el. Ennek hatását a mindennapjainkban nem nagyon érezzük, sőt, a kártevők vagy a szúnyogok esetében például még szurkolunk is némi pusztulásnak. Mi tehát a helyzet, mi a szerepe a biodiverzitásnak, hogyan értelmezzük a történéseket? Az alábbiakban erre próbálok fényt deríteni. tovább

Dübörög a PONSSE, vezeti a 2021-es listát

12_ponsse-2015-model-series_anniversarygalleryA vizsgált huszonöt, agráriumhoz kötődő cég közül tizennégy vállalat részvényeinek árfolyama emelkedett a saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgás alapján augusztusban. Az éves listát az első nyolc hónap után az erdészeti gépeiről ismert PONSSE vezeti. tovább

A klímaváltozás és a mezőgazdaság veszélyezteti leginkább a vadállatokat

esoerdo-01Globális térképet készített egy nemzetközi kutatócsoport azokról a térségekről, ahol a szárazföldi gerinceseket jelentős veszélyek fenyegetik.

tovább

Kaszálás és vadvédelem – Ultrahangos vadriasztó a fácánok és mezei nyulak megóvásáért (+VIDEÓ)

em02_vadriasztoA mezőgazdasági munkák során is számos megoldással lehet védeni a biodiverzitást, a beporzókat vagy éppen az apróvad-állományt – legyen szó mezei nyúlról, fogolyról vagy éppen fácánról. A magas növényzetben megbúvó állatokra azonban különösen nagy veszélyt jelent az első, tavaszi kaszálás. A helyes, környezetkímélő megoldások alkalmazásával, például egy helyesen elhelyezett vadriasztó lánc használatával, vagy kiszorítókaszálással eleve sokat tehet a gazdálkodó az élővilágért. Ám egyre több a modern, még hatékonyabb vadvédelmi módszer, amelyek adott esetben komoly költséget sem jelentenek. Várkeszőn például néhány tízezer forintból vásároltak ultrahangos vadriasztót, hogy védjék a környék apróvad-állományát. tovább

Az agrár-erdészet a fenntartható mezőgazdálkodás egyik lehetősége

Agrarerdeszet_Bajti_csemetekert_2Magyarországon közel 700.000 hektár olyan kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági terület található, amelyek hasznosítására jó lehetőséget kínál az innovatív módszerek bevezetése. Egy most záruló kutatási projekt keretében a Soproni Egyetem által vezetett konzorcium az agrár-erdészeti rendszerek hazai adaptációjának, ezen keresztül a fenntartható mezőgazdálkodás megalapozásának lehetőségeit kutatta.

tovább

Vadvédelem és természetvédelem a gazdálkodók szemszögéből

zoldito_logoA hazai agrártájak biodiverzitásának megőrzéséről, ezzel összefüggésben a nagyüzemű, intenzív mezőgazdasági rendszerekbe is beilleszthető módszerekről, a már számos helyen működő jó példákról, gyakorlatokról indított új rovatot az Agrofórum. Magyarország egyik legrangosabb, több mint 30 éve megjelenő agrárszakmai havilapja ezzel is segíteni próbálja olvasóit, hogy a jövő kihívásaira hatékony, ugyanakkor valóban fenntartható válaszokat adhassanak. tovább

Gyógynövényeket, gyümölcsöt, de terményt is szárít az új, plug-and-play szárítókonténer

szaritokontener-03Innovatív megoldás született a gyógynövények és mezőgazdasági termények gyors, költséghatékony és környezetbarát szárítására. Egyedi és speciális terméket dobott piacra közösen a magyarországi Barcs Metál Kft. és a horvátországi pitomačaiHerbasd.o.o.

tovább

Hogyan lehetne sokkal zöldebb a magyar agrárium, mégis versenyképes?

faceliaElindult a Közös Agrárpolitika 2023-2027 közötti időszakára vonatkozó, a KAP területalapú támogatásainak zöld előírásrendszerével kapcsolatos szakmai párbeszéd. tovább

Megjelentek az egységes vadkárfelmérési útmutatók

vadkarA vad által okozott károk felmérésében és értékelésében nyújt segítséget a szakértőknek és ezen keresztül a gazdálkodóknak az év elején megjelent Erdei Vadkárfelvételi és Értékelési Útmutató, valamint az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutató. Az Agrárminisztérium irányításával elkészült új ajánlások szakmai konszenzuson nyugvó, a tudományos eredményeket is figyelembe vevő, egységes, mindenki által megismerhető eljárásrend alkalmazását teszik lehetővé a jövőben.

tovább

Új, modern STEYR traktorokat kaptak az erdészeti iskolák

traktor_atado_01November 3-án három új oktató traktorral gazdagodott a Középmagyarországi Agrárszakképzési Centrum. A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum három iskolájába – a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba, a piliscsabai Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba, illetve az örkényi Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba – kerültek az oktató járművek, amelyeket egy pályázat keretein belül nyertek el az iskolák az Agrárminisztérium jóvoltából.

tovább

A nyári aratás időszakában különösen fontos az ASP elleni védekezés

aratas_nhA nyári mezőgazdasági munkálatok indulása fokozott körültekintést követel a sertéstartóktól is. A vírus ugyanis akár közvetett érintkezéssel, így a földekről betakarított terményekkel és eszközök közvetítésével is bekerülhet a telepekre. A házisertés-állományok védelme az egyik legfontosabb feladatunk az ASP elleni küzdelemben, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az állattartók figyelmét a járványvédelmi előírások betartásának fontosságára.

tovább

Növekedtek a reálbérek az erdőgazdálkodás és a mezőgazdaság területén is

fakitermeloKedvező képet mutatnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2020. április havi kereseti adatai, amely alapján az idei év első négy hónapjában a havi bruttó átlagkereset elérte a 388 000 forintot, áprilisban a 400 200 forintot. A nettó keresetek a családi kedvezmények hatásaival is számolva 2010 óta közel megkétszereződtek Magyarországon. tovább

Idén is szakmai és közönségprogramokkal vár a Szentlőrinci Gazdanapok

szentlorinc_12A Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásár idén is szakmai és közönségprogramokkal várja az érdeklődőket 2019. augusztus 2. és 4. között.

tovább

Bábolnai Gazdanapok: arasson sikert!

PAS_1891 copyAz idén ismét találkozik a szakma Magyarország legnagyobb és legrégebbi szabadtéri mezőgép-kiállításán. A nagy hagyományokkal rendelkező 31. Bábolnai Gazdanapok a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok területén szeptember 5-8. között várja az érdeklődőket. A rendezők minden eddiginél szélesebb körű szakmai programmal készülnek. Láthatók lesznek a mai kornak megfelelő mezőgazdasági erő- és munkagépek, amelyek a legmodernebb technológiát mutatják be. Kiemelt figyelmet kap a kiállítás négy napja alatt a precíziós gazdálkodás, amelynek szándéka a versenyképesség növelését célzó innovatív technológiák, és ezek gyakorlati alkalmazásának bemutatása. tovább

Nyerj páros belépőt a Szentlőrinci Gazdanapokra az Erdő-Mezővel és az Erdeiprogramok.hu-val

SZGN2018Az előző évekhez hasonlóan az Erdő-Mező Online és Magazin és az Erdeiprogramok.hu kiállítóként vesz részt az augusztus 10. és 12. között zajló Szentlőrinci Gazdanapok kiállításon. A rendezvényre portáljaink olvasói között ezúttal 8 db páros belépőt sorsolunk ki. Légy te az egyik szerencsés nyertes, és gyere el pároddal vagy vadászcimboráddal hazánk egyik meghatározó mezőgazdasági kiállítására! Ehhez nem kell mást tenned, mint az alábbi három kérdésre megadni a jó választ. tovább