Tag: MEGOSZ

Emelkedett az ellopott tűzifa mennyisége Somogy megyében

tuzifa_kicsiHa minimálisan is, de emelkedett tavalyhoz képest az ellopott fa mennyisége Somogyban. Feltehetően a tavalyi hideg tél és az idei tűzifahiány is közrejátszik abban, hogy valamivel többen próbáltak illegálisan tüzelőhöz jutni. A falopások száma azonban így is jóval alacsonyabb, mint három évvel ezelőtt volt. tovább

Van még mit tennie a magánerdősöknek – A MEGOSZ regionális rendezvényén jártunk

1026_megosz_5“Igyekszünk mindenhol megjelenni az országban, ezért Napkoron, Ásotthalmon, Zalaegerszegen és Budapesten tartunk regionális tájékoztató rendezvényeket, aminek kiindulópontja a füzéri országos találkozó volt” – nyitotta meg fővárosi szakmai programot a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének főtitkára. Duska József október 26-án, a Budakeszi úton ezekkel a szavakkal indította el a harmadik regionális fórumot. tovább

Ásotthalmon, Budapesten és Zalaegerszegen folytatódik a magánerdős előadássorozat

megosz_logo_ujA Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége a Füzéren megtartott éves nagyrendezvényének folytatásaként előadássorozatot szervezett, amelynek célja, hogy az aktuális szakmai információkat eljuttassuk az ország különböző részeibe, valamint konzultációs lehetőséget biztosítsanak a magánerdő-tulajdonosoknak. Az október 19-i, Napkoron megrendezett program után az előadássorozat Ásotthalmon, Budapesten, majd Zalaegerszegen folytatódik. tovább

A magánerdősök országos találkozója – Kisfilm a MEGOSZ füzéri rendezvényéről (VIDEÓ)

megosz_2017_16Szeptember 23-án, festői környezetben, ám kissé viharos, hűvös időben tartja országos találkozóját a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. A MEGOSZ rendezvényen szó esett többek között az erdészeti törvény módosításáról, az erdészeti támogatási kifizetések és a végrehajtási rendeletek csúszásáról, a tűzifa áfájának csökkentéséről is. tovább

A faágazat kifehérítése miatt elszabadult a tűzifa ára – Megoldás lehet az 5%-os áfa?

kaloda_tuzifaBrutálisan elszállt a tűzifa ára, a drágulás miatt több településen már az önkormányzatnak is gondot, hogy segítse a rászorulókat – tudta meg a Hír TV. tovább

Magánerdősök Füzéren – Ünnepi hangulat és jövőbetekintés a MEGOSZ országos találkozóján (+KÉPEK)

megosz_2017_5Szeptember 23-án, festői környezetben, ám kissé viharos, hűvös időben tartja országos találkozóját a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. A MEGOSZ rendezvényen szó esett többek között az erdészeti törvény módosításáról, az erdészeti támogatások kifizetésének csúszásáról, de számos díjat és kitüntetést is átadtak a magánerdősök szakmai rendezvényén. A Rimler Pál Djíat 2017-ben Somogyvári Vilmos vehette át. tovább

MEGOSZ Országos Találkozó 2017 – Füzér

MEGOSZ Nagyrendezvény 2017 – Füzéren gyűlnek össze a magánerdősök

megosz_2016_25A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) 2017. szeptember 23-án, szombaton tartja országos találkozóját Füzéren, amelynek középpontjában az “Erdőkezelés – A környezeti állapot megtartása, fejlesztése” áll majd. A rendezvény fővédnöke Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lesz, a szakmai találkozó ideje alatt gyermekprogramok is várják a fiatalokat.
tovább

Agrárkamarai választás – Nyilvántartásba vették a jelölő és támogató szervezeteket

NAK_OEE_MEGOSZ_kis_clAz Országos Kamarai Választási Bizottság 2017. augusztus 9-én tartott ülésén az agrárgazdasági kamarai választásokra nyilvántartásba vette jelölő szervezetként a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségét (MOSZ) valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségét (MAGOSZ), illetve támogató szervezetként a MAGOSZ-t támogató 17 szakmai, érdekképviseleti szervezetet. tovább

Kamarai választások – Leadta nyilvántartásba vételi kérelmét az erdészekkel is együttműködő MAGOSZ

magosz_clA Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) pénteken hivatalosan is leadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál kérelmét, hogy a novemberi kamarai választásokon jelölő szervezetként nyilvántartásba vegyék. tovább

Közös listát állít 18 szakmai szervezet a kamarai választásokon – A MEGOSZ és az OEE is része az összefogásnak

NAK_OEE_MEGOSZ_kis_clSoha nem látott együttműködés jött létre a magyar agrár- és élelmiszergazdaságban: a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) 17 szakmai és érdekvédelmi szervezettel együttműködve állít közös listát az őszi agrárgazdasági kamarai választásokra – megvalósítva ezáltal az agrárium valamennyi szereplőjének képviseletét. Az erről szóló együttműködési megállapodást 2017. július 5-én írták alá a szervezetek képviselői Budapesten. tovább

Erdőtörvénytől az erdészeti támogatásokig – Hatvanban ülésezett a NAK Erdő- és vadgazdálkodási osztálya (+KÉPEK)

nak_erdo_14Június 28-án, szerda délelőtt tartotta országos ülését a a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdő- és vadgazdálkodási osztálya a hatvani Grassalkovich-kastély dísztermében, ahol téma volt többek között az erdőtörvény módosítása, a végrehajtási rendeletek megalkotása, a Vidékfejlesztési Program erdészeti pályázatai, de a vadkár kérdése is. A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban megrendezett eseményen az Erdő-Mező is jelen volt. tovább

Elfogadták az erdőtörvény módosítását – MEGOSZ, OEE, NAK: Az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védi

john_deere_gepbemutato_2016_24Az Országgyűlés a mai napon elfogadta az erdőtörvény módosítását. A jogszabály mintegy két és fél éves előkészítésében hangsúlyos szerepet játszott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve stratégiai partnerei, az Országos Erdészeti Egyesület és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. A három szervezet véleménye szerint a jogszabály-módosítás az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védik, a természet értékeinek megőrzése mellett. tovább

Valtra, Kesla, Seppi három helyszínen – Erdészeti gépbemutatókra hív a Valkon Kft.

valtra_n4_erdeszet_2A Valkon Kft. és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) három helyszínen tart erdészeti gépbemutatót és találkozót. Május 15-én Balatonfenyvesen, május 16-án Ladánybenén, május 17-én pedig Napkoron várják az érdeklődőket. A rendezvényeken bemutatják többek között a Valtra erdészeti traktorokat, de Kesla, Kramer, NHS és Seppi m. erdészeti gépeket is meg lehet tekinteni munka közben. tovább

Zöld szervezetek: nem volt egyezség az erdőtörvény módosítása kapcsán – Reakció az OEE és MEGOSZ közleményére

wwf_mtvsz_mmeAz erdőtörvény módosításának általános vitája hétfőn kezdődött el a Parlamentben, amely után hazánk három természetvédelmi szervezete közleményt adott ki, több kritikát is megfogalmazva. Szerintük ugyanis a változtatások természetvédelmi és közjóléti szempontból hátrányosak. Erre reagált hivatalosan az OEE és a MEGOSZ, utalva arra, hogy a tárgyalások és megbeszélések után pálfordulást következett be a zöldeknél. A WWF, az MTVSZ és az MME most újabb közleményt adott ki az erdészeti szakmai szervezetek véleményére reagálva. tovább