Tag: LKT

SZKTV 2022 – Taroltak az ásotthalmi erdészeti szakmunkás tanulók (+KÉPEK)

szktv_verseny-erdo-mezo006Április elején a mátrafüredi Északi Agrárszakképzési Centrum Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium területén rendezték meg a hagyományos SZKTV-t, vagyis a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt. tovább

SZKTV 2022 – Szakmai Kiváló Tanulója Verseny a mátrafüredi erdészeti iskolában

Fotó: Lászka István Attila

Így dolgoztatok az erdőn 2021-ben – Olvasói fotók erdészeti gépekről, fakitermelésről, közelítésről

Ment a munka a Tőke Tűzifa Kereskedelem háza táján is

Ahogy 2013-as indulásunk óta minden évben, úgy 2021-ben is sok fotót kaptunk tőletek az Erdő-Mező felületeire. Ezúttal is megmutattátok, hogyan dolgoztok télen, mit csináltok nyáron. Megosztottátok velünk szép pillanataitokat, szeretett gépeiteket, nehézségeiteket, kihívásaitokat. Összegyűjtöttük, hogyan dolgoztatok 2021-ben. Tőletek kaptuk ezeket a képeket, amikért nem tudunk elég hálásak lenni. Tartsátok meg jó szokásotokat, Facebook oldalunkon továbbra is várjuk üzenetben a ti életképeiteket. Vigyázzatok magatokra 2022-ben, és jó munkát kíván nektek az Erdő-Mező csapata! Köszönjük a sok-sok fotót! tovább

ELMARAD az LKT erdészeti gépbemutató a Mecsekben!

LKT60A vírushelyzet váratlan és kedvezőtlen szlovákiai alakulása miatt a bemutatógépek, illetve a kezelő-személyzet beutaztatása nem biztosítható, így az új LKT60-as és LKT130-as gépek bemutatóját bizonytalan időre el kellett halasztani. tovább

Nézd meg a legújabb LKT vonszolókat a Mecsekben! – Erdészeti gépbemutató a terepen

lkt130A Mecsekerdő Zrt. és a Mátyás Cégcsoport október 28-i rendezvényén az érdeklődők az LKT gépek hagyományáról, az 50 év alatt szerzett tapasztalatokról kaphatnak összegzést, de a legújabb típusokat is megcsodálhatják kívülről, belülről.

tovább

Erdészeti vonszolót loptak a szentlőrinci erdőből

peti_es_tarsa_lktGyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök június 3-án délelőtt azt a két férfit, akik elloptak egy erdészeti vonszolót. A 40 éves szentlászlói férfi és 44 éves szentlőrinci társa május 14-én 15 óra és 16 óra között egy Dinnyeberki külterületén lévő erdőterületen leállított erdészeti gépről leverte a lakatot, majd a járművel ismeretlen helyre távoztak. tovább

TAF és LKT vonszolók Erdélyben – Így dolgoznak Székelyföldön az Erdő-Mező fakitermelő olvasói (KÉPEK)

Boldizsár Barni új IRUM TAF vonszolója Székelyföldről

Aki követi az Erdő-Mező Online hivatalos Facebook oldalát, az tudja, hogy hazánk legnagyobb erdészeti közösségi oldalaként folyamatosan bemutatjuk a magyar erdőkben zajló munkát. Olvasóink folyamatosan újabb és újabb képekkel látnak el minket, ráadásul Székelyföldről is rendszeresen érkeznek fotók. Most az utóbbi napokban erdélyi fakitermelő olvasóinktól kapott fotókat mutatjuk meg. tovább

Somogyban csapnak össze a Dél-Dunántúl legjobb fakitermelői

fakitermelo_stihl_fureszJúnius 9-én Somogyban folytatódik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, amelynek szervezője ezúttal a SEFAG Zrt. Zselici Erdészete lesz. Ropoly-pusztán szombaton kiderül, hogy melyik újabb hat csapat jut be a szeptember 8-i országos döntőbe. A kísérő programok között lesz LKT erdészeti gépbemutató és Toyota tesztvezetés is. tovább

Erdészeti gépek javítása és karbantartása? Új gépek forgalmazása? Az Erdőgép Kft. a megbízható partner!

Kevés olyan népszerű stand volt a rendezvényen, mint a két modellel megjelenő LKT kiállítási területe

Az Erdőgép Kft. az LKT erdészeti traktorok magyarországi forgalmazójaként évtizedek óta saját gyártmányú erdészeti munkagépek, egyedi tervezésű hidraulikus rendszerek, tehergépjármű felépítmények, erdészeti és barkács kisgépek kereskedelmét, gyártását és szervizelését végzi magas fokon. tovább

Timberjack a sárban – Egy erdei elakadás története (+KÉPEK)

sar_timberjack_forwarder_clAz idei fakitermelési szezon főszereplője egyértelműen a sár. Már korábban is számos fotót mutattunk a magyar erdőkből, amelyeket olvasóink küldtek az Erdő-Mező szerkesztőségének, most egy pedig egy újabb történetet mesélt el nekünk Pávics István, aki Pest megyében, a Duna közelében akadt el egy Timberjack forwarderrel. tovább

Őszi fakitermelési munkákhoz keres vállalkozókat a Kisalföldi Erdőgazdaság

kaegA Kaeg Zrt. Jánossomorjai Erdészete 2017. évi, őszi fakitermelési munkáihoz vállalkozókat keres a mellékelt táblázatban foglalt fahasználatokra. tovább

Erdészeti gépek a zajzoni erdőkből – Az erdélyi Forest Romania kiállításon jártunk (+Videó)

forest_romania_52Szeptember 26. és 28. között az erdélyi Zajzonban rendezték meg a Forest Romania erdészeti gépbemutatót és kiállítást. A Brassóhoz közeli település határában második alkalommal gyűltek össze az erdélyi és román erdészek, erdőgazdálkodók és fakitermelők. A magánerdészetek és közbirtokosságok mellett az állami erdőgazdaság, a Romsilva is jelentős számmal képviseltette magát a szakmai programokon. tovább

innoLignum Sopron 2017 – Erdészeti és faipari kiállítás

innoLignum Sopron 2017 – Erdészeti és faipari innovációk a tűzifa-előállítástól a faanyag javításáig

innolignum_2016_48A hazai forgalmazók és importőrök számos erdészeti és faipari újdonságot az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat idején mutatnak be a magyar felhasználók számára. A szeptember 7. és 9. között a Novomatic Aréna területén zajló szakmai program a nyár elején megnyílt erdészeti géptámogatásnak is köszönhetően még több újdonsággal várja a látogatókat, mint eddig bármikor. tovább

Olvasói életképek az orfűi fakitermelő versenyről

orfu_favago_verseny_3Fakitermelő versenyt tartottak június 17-én Orfűn, a Mecsekerdő Zrt. területén, amelyen sok olvasónk részt vett – mind versenyzőként, mind pedig nézőként. Bár az eseményen az Erdő-Mező nem volt jelen, Kökény Soma küldött nekünk néhány fotót, amit közzé is teszünk. A Mecseki Favágó Napon a Mátyás Kft. LKT és Rottne erdészeti gépbemutatót is tartott.
tovább