Tag: KEFAG Zrt.

Megnyílt a regisztráció a Településfásítási Program második ütemére

telepulesfasitas_regisztracio_kep_4Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműenpozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül.

tovább

Megtisztult az illegális hulladéktól a Bugaci Erdészet területe

kefag-02A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt, a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt I. üteméhez kapcsolódóan nyújtotta be pályázatát, amelyet a támogató IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. nyertesként bírált el. A projekt célja, hogy a Kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében foglaltak alapján sor kerüljön az ország területén elhagyott vagy jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolására.

tovább

Aukciós festményvásárt tartanak a Kecskeméti Arborétum fejlesztéséért

festmenyx_kefagAz idei évben a járványhelyzet miatt le kellett mondani a Kiskunsági Alkotótábort a KEFAG Zrt. Bugaci Erdészeténél, és a hagyományos, kiállítással egybekötött művészeti vásárt sem tarthatták meg. Annak érdekében, hogy a művészetkedvelők ne maradjanak alkotás nélkül, az erdőgazdaság honlapján létrehoztak egy galériát, ahol nemcsak gyönyörködhetnek a társaság tulajdonát képező varázslatos képekben, hanem lehetőséget biztosítanak a vásárlásra is.  Minden egyes elkelt alkotás értékét az ingyenesen látogatható Kecskeméti Arborétum fenntartására és további fejlesztésére fordítják!

tovább

Fellendülőben az erdőtelepítési szándék – Interjú Koczka Zoltánnal

kefag_csemete_2A 22 állami tulajdonú erdészeti részvénytársaságon belül a KEFAG Zrt.-re a több lábon állás jellemző. Az alföldi régióban a társaság meghatározó szerepet tölt be az erdészeti csemete termelésében, néhány fafaj – mint például a feketefenyő, szürkenyár, akác – tekintetében pedig országos szinten is. A társaság jelenleg 10 erdészeti és 2 dísznövényt termelő saját csemetekertet üzemeltet. A termelésre alkalmas nettó terület több mint 170 hektár, amelynek mintegy 50-55%-át erdészeti csemetével, dísznövénnyel, karácsonyfateleppel és a dugványok termelését szolgáló anyatelepekkel hasznosítják. A megmaradt terület egy részén takarmányféléket termelnek a vadgazdálkodási ágazat számára, a többi részt pedig meghagyják ugarként a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében. tovább

Erdősítő és csemetekerti erdészeket tüntetett ki az agrárminiszter

Farkas Sándor, Vajdahunyad vár, október 23 állami kitüntetés

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese október 22-i ünnepi beszédében emlékeztetett, hogy az 1950-es években ugyan meggyengült az agrártársadalom helyzete, de nem vesztette el hitét és egységét, megmaradt benne a készség és képesség az ismételt újrakezdésre. Farkas Sándor szerint 1956-ban a magyar falvak lakóinak, a magyar birtokos parasztságnak határozott elképzelése volt arról, mi lehetne a magyar mezőgazdaság fejlődésének iránya. A beszéd után idén is kitüntetséeket adtak át – többek között erdészeknek is. tovább

Átvehették kitüntetéseiket az erdészek – Őket tüntették ki az Erdők Világnapján

Fotó: Nagy László - Erdészeti Lapok

Fotó: Nagy László – Erdészeti Lapok

2020. szeptember 24-én vehették át Mátrafüreden, Nagy István agrárminisztertől és Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkártól a március 21-i Erdők Világnapja alkalmából kitüntett erdész kollégák, a minisztériumi szakmai elismeréseiket – olvasható az Országos Erdészeti Egyesület hivatalos honlapján. tovább

Az alföldi erdőkben is komoly károkat okoztak a nyári viharok

kefag_viharkarAz idei nyáron tapasztalható intenzív viharok Bács-Kiskun megye erdeit sem kímélték. A KEFAG Zrt. által vagyonkezelt területen a legkomolyabb kárt az augusztus 4-i felhőszakadás okozta Bócsa és Bugacpusztaháza között. Itt mintegy 250 hektárnyi területen 22.000 köbméternyi fa dőlt ki, tört derékba vagy károsodott egyéb módokon. tovább

Erdőkezelési táborban a jövő erdőmérnökei

ronk_fa_Megkezdődött az I. Erdőkezelési tábor a Peszéri-erdőben augusztus 1-jén. Három turnusban, egy-egy hétre érkeznek kis létszámban hallgatók a Soproni Egyetem erdőmérnök szakáról, a Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök szakáról, az ELTE földrajz szakáról és a SZIE keszthelyi Georgikon természetvédelmi mérnök szakáról a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság erdei oktatóházába.

tovább

Csodát tesznek a dél-alföldi erdészek – Emlékerdő született a sívó homokon (+KÉPEK)

emlekerdo_tompa_07Több szempontból is különleges az az emlékerdő, amit május 25-én adtak át a KEFAG Zrt. sáskalaposi vadászháza mellett. A Tompa határában helyet kapó parkerdő új, egyhektáros területe a 2021-es “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra hívja fel a figyelmet, de egyben a majdnem 50 évvel ezelőtti, budapesti világrendezvény előtt is fejet hajt. tovább

Emlékerdő átadás Tompán – Vadászati Világkiállítás 2021

FeHoVa 2020 – Megmutatjuk a 22 állami erdőgazdaság standját (KÉPEK)

fehova_allami_erdogazdasagokbudapesti_fehova_1Ahogy minden évben, úgy az Agrárminisztérium standján a 22 állami erdőgazdaság idén is bemutatta vadászati lehetőségeit, turisztikai és természeti értékeit. Már hagyomány, hogy az Erdő-Mező a FeHoVa kiállításon végigjárja a területet, és fotósorozatot készít a helyszínen. Íme, így várják a látogatókat a társaságok – gím- és dámtrófeával, preparátumokkal, szállásajánlatokkal, erdei kisvasutas programokkal. tovább

Erdészeket tüntettek ki az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából

oee_erdok_napja_8_budai_peterMárcius 21-én több erdészt is kitüntettek a 2019-es Erdők Nemzetközi Napja alkalmából. A díjakat csütörtökön Kismaroson adták át az Ipoly Erdő Zrt. területén létesített Királyréti Látogatóközpont ünnepélyes átadója előtt. Az Országos Erdészeti Egyesület összeállítása. tovább

Helikopterrel is kutatták a fatolvajokat a KEFAG területén

lajosmizse_erdesz_rendor_1A Lajosmizse Rendőrőrs illetékességi területén 2018. október 16-án a rendőrök a Készenléti Rendőrség által biztosított helikopter igénybevételével, a lajosmizsei és kerekegyházi polgárőrség, a lajosmizsei és kerekegyházi közterület felügyelet, a lajosmizsei vadásztársaság, a ladánybenei és kerekegyházi mezőőrség, továbbá a KEFAG Zrt. munkatársai közös akciót tartottak. tovább

Kisfilm a STIHL fakitermelő bajnokság első fordulójáról – Dalerd győzelem, új versenyszám (VIDEÓ)

stihl_asotthalom_4Mint arról az Erdő-Mező már beszámolt, egy új versenyszámmal is meg kellett küzdeniük a favágóknak a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ásotthalmi regionális fordulóján, a szakmai megmérettetés ugyanis 2018-tól a döntéssel bővült. A dél-alföldi fordulón ezúttal sem született meglepetés: az első helyet ugyanis a Bozsó Zoltán, ifj. Bozsó Zoltán, Strúbel József Dedi, Zsótér Zoltán összeállítású Dalerd Zrt – Nagy István csapat szerezte meg. Kisfilmünk az első 2018-as megmérettetésről. tovább

Új feladat és Dalerd győzelem a STIHL fakitermelő bajnokság nyitányán (+Eredmények, képek)

stihl_asotthalom_1Egy új versenyszámmal is meg kellett küzdeniük a favágóknak a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ásotthalmi regionális fordulóján, a szakmai megmérettetés ugyanis 2018-tól a döntéssel bővült. A dél-alföldi fordulón ezúttal sem született meglepetés: az első helyet ugyanis a Bozsó Zoltán, ifj. Bozsó Zoltán, Strúbel József Dedi, Zsótér Zoltán összeállítású Dalerd Zrt – Nagy István csapat szerezte meg. tovább