Tag: jégtörés

Jég borítja a pilisi erdőket

onos_eso_pilisJég borítja a a közkedvelt pilisi kirándulóhelyeket, ezért veszélyessé vált a túrázás az erdőben. Az ónos eső a fák ágain azonban egyelőre nem alkot olyan vastag jégpáncélt, amelynek súlyától ágak törhetnének le. tovább

400 hektár erdő ültetése kezdődött meg a tavalyi jégkár után

ader_jegkar_2A tavaly decemberi jégkár megtizedelte a hazai erdőket, a katasztrófa azonban példaértékű társadalmi szolidaritást eredményezett. Az Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére meghirdetett „S.O.S. – Bajban az erdő!” kampány sikerének köszönhetően az Országos Erdészeti Egyesület most 45 millió forintot tud szétosztani az érintett erdőgazdálkodóknak. Az egyesület terepi rendezvényen mutatta be a köztársasági elnöknek és a nagyobb adományozók képviselőinek a helyreállítási munkálatok eredményeit és az őszi csemeteültetés kezdetét. tovább

Egymillió facsemete ültetésével veszi kezdetét a jégkár sújtotta pilisi erdők megújítása

pilisi_parkerdo_jegkar_ultetes_3Az erdősítési időszak beköszöntével, a Lidl a Pilisért társadalmi összefogás eredményeképpen, 1 millió facsemete ültetésével kezdődik el a tavaly decemberi jégkár által súlyosan sérült pilisi erdőterületek helyreállítása. tovább

A jégkárral sújtott területek újraerdősítéséhez igényelhető támogatás az OEE-től

oeeAz Országos Erdészeti Egyesület nyílt pályázatot hirdet a 2014. decemberében jégkárral érintett erdőterületek helyreállítására, újraerdősítésére, az „SOS – Bajban az erdő!” kampány során beérkezett adományok szétosztásával vissza nem térítendő támogatás formájában, azon bejegyzett erdőgazdálkodók részére, akiknél a közhiteles Országos Erdőkár Nyilvántartás 2014 decemberében bekövetkezett jégkárt tart nyilván. tovább

A jégtörések után származási kísérlet kezdődik az Ipoly Erdő Zrt.-nél

jegtores_ipolyerdoA tavaly decemberi ónos eső következtében Észak-Magyarországon mintegy 50 ezer hektárnyi területen keletkeztek erdőkárok (ún. jégtörések). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársai alapszintű származási kísérlet ültetésével segítették a helyreállítást a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. Diósjenő Erdészeténél. tovább

Lóval is közelítenek a börzsönyi jégtörés helyszínén (KÉPEK)

S.O.S. Bajban az erdõ! - Még korlátozzák az erdõlátogatásAz Ipoly Erdő Zrt.-nél, a Börzsönyben ló és LKT segítségével is folyik a kidőlt fák közelítése. Ezeken a területeken folyamatosan dolgoznak a decemberi ónos eső okozta károk elhárításán és az utak felszabadításán. A károk enyhítését célzó civil összefogást állítja a középpontba a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus napja március 1-jén. tovább

S.O.S Bajban az erdő! – Felhívás a közmédia tematikus napjára

Ónos esõ - Károk a pilisi erdõbenFelhívással fordul nézőihez a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az S.O.S – Bajban az erdő című tematikus naphoz kapcsolódva – közölte Siklósi Beatrix, az MTVA kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-vel. tovább

Lidl támogatás a jégkárok utáni erdőhelyreállításban

pilis_lidlA Lidl Magyarország szándéknyilatkozatot írt alá a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel, melynek értelmében vállalja, hogy támogatja a decemberi ónoseső által sérült erdőterületek újratelepítését. A tavalyi év végén mintegy 50 ezer hektár állami erdő károsodott, mely nagy mértékben érintette a Pilisi Parkerdőt. A Lidl a károk enyhítésére olyan akciót indít, amely által a vásárlókkal összefogva hozzájárulhatnak a közös értékek helyreállításához. tovább

60 milliós a kár az ónoseső miatt az Északerdő Zrt.-nél

eszakerdo_onos_eso_160 millió forintra becsülik a decemberi ónoseső okozta károkat az Északerdőnél. Mint arról korábban beszámoltunk, a becslések szerint 8-10 ezer darab fa dőlt ki a fagy és a vihar miatt, hét településen áramkimaradások voltak, több út pedig járhatatlan volt. tovább

Tematikus napot szervez a közmédia a tavalyi erdőkárok enyhítésének támogatására

Ónos esõ - Károk a pilisi erdõbenTematikus napot szervez a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) március 1-jére, hogy támogassa a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés okozta erdőkárok enyhítését célzó civil kezdeményezéseket. tovább

Áder civil összefogást sürget a tavalyi erdőkárok enyhítésére – Az OEE elnökét is fogadta

Áder János; Zámbó PéterAz állami támogatás mellett civil összefogást sürget Áder János köztársasági elnök a tavaly decemberi ónos eső és az azt követő jegesedés okozta erdőkárok enyhítésére. Az államfő azt kérte a közmédiától, fordítson kiemelt figyelmet e civil összefogásra. tovább

A károsítók és az aszály is veszélyezteti a jégkár után lábon maradt fákat

jegtores_jegkarTöbb helyen úgynevezett holt faanyagot hagynak vissza a szakemberek a jégkárral sújtott Pilis erdőiben. A kemma.hu kérdéseire Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője válaszolt. tovább

Százmilliókban mérhető a Pilisi Parkerdőnél okozott jégkár – a vadállomány megúszta

dobogoko_jegkarTöbb száz millió forintra becsülhető a december eleji ónos eső okozta jégkár a Pilisi Parkerdőben. A kármentesítés az ünnepek alatt is folytatódik. tovább

Fokozott figyelmet kér a NÉBIH az erdővédelmi kárbejelentő lapok kitöltésénél

Ónos esõ - Károk a pilisi erdõbenFelhívjuk a Tisztelt Szakszemélyzet figyelmét, hogy az elmúlt időszakot jellemző szélsőséges időjárás, ónos eső és jegesedés okozta erdőkárokról fokozott figyelemmel töltsék ki az Erdővédelmi kárbejelentő lapokat. A negyedik negyedéves (októberi, novemberi, decemberi észlelési idő) EKB lapok beküldési határideje: 2015. január 8. tovább

Mi a teendő a magánerdőkben bekövetkezett jégkárok esetén?

jeg_borzsony_1Az múlt héten bekövetkezett jégkár rengeteg magánerdőt is érintett. Emiatt a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) rövid felhívást tett közzé honlapján. tovább