Tag: illegális fakivágás

A WWF szerint szabálytalan erdőirtás történt – A Vízügy szakmaiatlan vádaskodásnak nevezte az esetet

tarvagas_tisza_01A mai nap folyamán az országos sajtó jelentős részét bejárta a WWF Magyarország közleménye, ami szerint a “védett erdőt pusztítottak el a Tiszánál”. A természetvédelmi szervezet szerint “a vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatással bír”. Délután az Országos Vízügyi Főigazgatóság mindezt cáfolta, állításuk szerint csaknem két éves eljárás után kapta meg a szükséges engedélyeket, miután eleget tett az illetékes hatósági előírásoknak, helyszíni bejárásokkal, valamint egyeztetésekkel gondoskodott arról, hogy az erdőrészlet szakszerűen megújuljon. Alább mindkét közlemény olvasható. tovább

EUTR – Rászorulók kapják meg az 1300 köbméter lefoglalt, illegális eredetű tűzifát

_tuzifaAz illegális eredetű fatermékek közérdekű célú felhasználására indított pályázati lehetőséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az Agrárminisztériumban tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az EUTR ellenőrzések során elkobzott termékekből a program első szakaszában csaknem 1300 köbméter (mintegy 13 ezer mázsa) tűzifára pályázhatnak ingyenesen önkormányzatok, közhasznú szervezetek, valamint egyházak és egyházi jogi személyek. tovább

Az erdőirtásról forgatott a Netfix stábja Romániában – megtámadta őket a famaffia

falopasAz illegális erdőirtásokról forgat sorozatot Broken címmel a Netflix, és egy egész adást szentelnek benne Romániának. Az első rész november 27-én látható összesen 190 országban, a csatorna tényfeltáró programjának részeként. Keleti szomszédunknál főként nemzeti parkokban, a Cserna völgyében és a Retyezátban forgattak. tovább

Putyin: az engedély nélküli erdőirtás súlyosbíthatta az Irkutszk környéki áradásokat

putyin_2Nem robbantásos földmunkálatok okoztak rendkívüli áradásokat Irkutszk megyében, de a régióban végzett nagyarányú és engedély nélküli erdőirtás súlyosbíthatta a helyzetet – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz pénteken a helyszínen, ahol ismét találkozott a természeti csapás károsultjaival. tovább

Több száz erdészt bántalmaztak, négyet meg is öltek az illegális fakitermelés miatt Romániában

mecsekerdo_ev_erdesze_2Nem könnyű erdésznek lenni napjainkban Romániában: ha komolyan veszi a hivatását (van, aki nem teszi, sőt), könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy lelövik vagy meglincselik. Erre Silviu Geană, az erdészeti szakszervezetek föderációjának elnöke hívta fel a figyelmet, adatokkal bizonyítva, mennyire veszélyes foglalkozás lett az erdő védése 2018 Romániájában. tovább

Helikopterrel is kutatták a fatolvajokat a KEFAG területén

lajosmizse_erdesz_rendor_1A Lajosmizse Rendőrőrs illetékességi területén 2018. október 16-án a rendőrök a Készenléti Rendőrség által biztosított helikopter igénybevételével, a lajosmizsei és kerekegyházi polgárőrség, a lajosmizsei és kerekegyházi közterület felügyelet, a lajosmizsei vadásztársaság, a ladánybenei és kerekegyházi mezőőrség, továbbá a KEFAG Zrt. munkatársai közös akciót tartottak. tovább

Állami erdőből vágtak ki akácfát

akactolvaj_allami_2A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két simontornyai lakos ellen. A nyomozás adatai szerint egy 25 éves férfi és társa, egy 19 éves férfi 2018. február 4-én egy simontornyai állami erdőterületről akácfákat vágott ki, majd vágott össze. Amikor a tüzelőt bepakolták az autóba, a járőrök tetten érték őket. tovább

Hószánnal, terepjáróval – Erdészek és rendőrök járőröztek Hajdúhadház külterületén

fatolvajokA rendőrök és az erdészek Hajdúhadház külterületén tartottak átfogó ellenőrzést. Az akcióhoz egy szabadnapos rendőr is csatlakozott, aki hószánnal járta be a területet. tovább

Öt szekérrel lopták a fát a székelyföldi erdőből

szekelyfoldierdoÖt szekérrel vonult ki hat személy egy Salamás melletti erdős részre, ahonnan törvénytelenül vágtak ki közel húsz fát. tovább

Kárpátalján megjelölik a legálisan kivágott fenyőfákat

fenyofa_3Kárpátalján, az Ungvári járásban a helyi erdészek és rendőrök közösen dolgoznak a fenyőfák illegális kivágása ellen. Bár a szakemberek az értékesítést még nem kezdték meg, az Ókemencei Erdészet több mint fél hektáros ültetvénye környékén már fokozottan védik a leendő karácsonyfákat, és az erdőkben is kiemelt ellenőrzések lesznek. Erről a karpatinfo.net számolt be a a Pmg kárpátaljai hírportálra hivatkozva. tovább

Összefognak a Baranya megyei erdészek és rendőrök a fatolvajok ellen

rendorseg_mecsek_2A Szigetvári Rendőrkapitányság kezdeményezésére közös munkaértekezleten vettek részt a szigetvári, árpádtetői és sellyei erdészek, valamint a siklósi és szigetvári rendőrök. tovább

WWF: A környezeti bűnözés Európa vadvilágát és erdeit is fenyegeti

wwfAz ENSZ, a WWF és az Eurac Research ma publikált jelentésében arra figyelmeztet, hogy az illegális fakitermelés, a kaviárkereskedelem, a vadon élő madarak tömeges pusztítása, valamint a medvékre, farkasokra és hiúzokra irányuló orvvadászat súlyosan veszélyezteti a 15 európai országon átívelő Duna-Kárpát régió élővilágát és biológiai sokféleségét. tovább

Egyre agresszívebbek a fatolvajok, kiszolgáltatottak az erdészek

falopas_erdely-1024x768Egyre agresszívebbek a fatolvajok, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a néha 1200 hektárnyi területért is felelős erdészek. Szinte naponta hallani bántalmazásukról szóló híreket, s a tél közeledtével tovább nőhet a támadások aránya. A Maros Megyei Erdészeti Hivatalnál az idén tíz erdész mondott fel, részben azért, mert úgy érezték, hogy nem tudnak helytállni a mindennapi fenyegetések közepette.

tovább

Az LMP szerint szociális földgázprogram kellene a tűzifaprogram helyett

lmpSzociális földgázprogramra cserélné le az LMP-s Sallai R. Benedek a tűzifaprogramot, utóbbi ugyanis a képviselő szerint jelentősen károsítja a környezetet. tovább

Fatolvajok verték meg az erdészt, súlyos sérülésekkel szállították a kórházba

fatolvaj_veres_Súlyos sérülésekkel szállítottak a szászrégeni városi kórházba egy erdészt, akit fatolvajok vertek meg a Maros megyei Tancs melletti erdőben – közölte a Romsilva. tovább