Tag: globális felmelegedés

Borovics Attila: nem az erdőtelepítések felelősek a homokhátsági területek elsivatagosodásáért

erdo_homokhatsag_borovics_attila_2Nem az erdőtelepítések felelősek a homokhátsági területek elsivatagosodásáért. A kutatók szerint a folyamat sokkal inkább a változó klimatikus viszonyok számlájára írható, de az elmúlt évtizedekben sokszorosára nőtt rétegvíz-kitermelés is sokat rontott a helyzeten. tovább

ENSZ: A mezőgazdaság és erdőművelés az üvegházhatású gázok 23 %-áért felelős

erdo_klimaAz emberiség jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz, ez azonban reményt is ad arra, hogy a megfelelő változtatásokkal elejét vehetjük a katasztrófának – olvasható ki ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) Genfben közzétett jelentéséből, amelyet 52 ország több mint száz kutatója állított össze. tovább

Faházakkal a klímaváltozás ellen?

faanyag_fureszaru_ronkEgy nem mindennapi, kelet-londoni építkezésről tudósít a BBC News, ahol a hétemeletes épület nem betonból vagy téglából, hanem nagyrészt fából épül. Ennél környezetkímélőbb módszerrel pedig nem is dolgozhatnának az angliai szakemberek, hiszen a faanyag beépítésével a levegőből nagy mennyiségű szént tárolhatunk el nagyon hosszú időre. tovább

Az olvadó grönlandi jégtakaró gyorsíthatja a klímaváltozást

klimavaltozas_Az olvadó grönlandi jégtakaró metángáz tonnáit bocsátja ki a légkörbe egy új tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy az eddig feltételezettnél jóval nagyobb hatással van a légkörre a jég alatti biológiai aktivitás. tovább

A klímaváltozás növeli a fák fagykárosodását

fagy_tolgyAkármilyen furcsán hangzik, a globális felmelegedés növeli a fák fagykárosodását, ami Európában millió eurós veszteséget okozhat évente – állapította meg egy új finn-kínai tanulmány, ami a Kelet-Finnországi Egyetem, a Kínai Tudományos Akadémia, valamint a Zhejiang A & F Egyetem kutatóinak munkája. tovább

Több mint 100 éve nem volt ilyen meleg ősz

erdo_osz_patakMelegebb és szárazabb volt az idei ősz a szokásosnál; 1901 óta ez volt a 2. legmelegebb ősz, a 2018-as év pedig akár a legmelegebb esztendő is lehet Magyarországon – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez. tovább

A globális felmelegedés miatt nagy változáson mennek át a fák

erdo_feltaras_utA globális felmelegedés miatt gyorsabban nőnek a fák, ám sűrűségük csökkent, és a könnyebb fáknak alacsonyabb a kalóriaértékük – állapították meg a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) kutatói 150 évre visszamenőleg vizsgálva anyagmintákat. tovább

Európa Parlament: Az erdősítésnek is kulcsszerepet kell játszania

erdo_googleAz Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalása szerint 2030-ra az uniós mezőgazdaságból, közlekedésből, hulladékokból származó széndioxid-kibocsátást 30 százalékkal kell csökkenteni, amiben az erdősítésnek is kulcsszerepet kell játszania – közölte az uniós parlament sajtóosztálya kedden. tovább

A globális felmelegedés következtében kizöldültek az európai hegycsúcsok

Fogarasi-havasok - Fotó: Gribek Dániel

Fogarasi-havasok – Fotó: Gribek Dániel

Megötszöröződött az elmúlt tíz évben az európai hegycsúcsokon élő növényfajok száma az 1957-66 közötti időszakhoz képest – mutatta ki 11 európai országi kutatóinak közös tanulmánya, amelyet a Nature című tudományos folyóiratban tettek közzé. tovább

Bakó Gábor: Az erdők és a gyepterületek klímaszerepe

Erdeink a faanyag megtermelésén túl nem csak rekreációs szolgáltatást nyújtanak Fotó: Bakó Gábor

Tanulmányaink során mindnyájan megismerkedünk azzal a biológiai folyamattal, mint szolgáltatással, amit a növényi produkció során az üvegházhatású CO2 megkötés jelent, valamint azzal a ténnyel, hogy a növényi légzés nélkülözhetetlen fajunk fennmaradásához. Érdemes azonban a legújabb kutatási eredmények alapján áttekinteni, hogyan befolyásolja a növényzet állapota, természetessége, szerkezete és funkcionalitása az általunk ismert és megszokott környezet alakulását. tovább

Egyre több lesz az árvíz a globális felmelegedés miatt

arvizJelentősen nő az árvizek kockázata Európában a következő években a globális felmelegedés miatt, még akkor is, ha sikerül 1,5 Celsius-fokra korlátozni a hőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti időkhöz képest – olvasható a Climate című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban. tovább

Az idei lehet a legmelegebb év Oroszországban a mérések kezdete óta

oroszorszag_erdoAz eddigi adatok alapján a távozó, 2017-es esztendő lehet a legmelegebb év Oroszországban a meteorológiai mérések kezdete óta – jelentette ki Roman Vilfand, az Oroszországi Föderáció Hidrometeorológiai Kutatóközpontjának igazgatója vasárnap a TASZSZ hírügynökségnek. tovább

Egyre több lesz az erdőtűz? – Kutatók szerint hőség lesz a jellemző az európai nyarakra

erdotuz_spanyolorszagA század közepére az idei nyáron tapasztalt perzselő hőség lesz a jellemző a Földközi-tenger térségére a nyári hónapokban, amennyiben a jelenlegi ütemben folytatódik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása – figyelmeztetnek kutatók. tovább

324 milliárd forintot fordít Magyarország a klímaváltozás hatásainak kiküszöbölésére

klimavaltozasMagyarországon mintegy 324 milliárd forint fordítható a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 1174 milliárd forintos forrásából a klímaváltozás hatásainak kiküszöbölésére és az azokhoz való alkalmazkodásra – mondta V. Németh Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön a Herman Ottó Intézetben megrendezett szakmai konferencián. tovább

Sosem volt még olyan meleg, mint 2014-ben – a kiterjedt mérések kezdete óta

napsugar_erdoA 2014-es év valószínűleg a valaha tapasztalt legmelegebb év lesz a kiterjedt mérések kezdete óta globálisan. Friss elemzések szerint szinte biztosra vehető az is, hogy az európai régióban is a legmelegebb év lesz a tavalyi. Magyarországon is leváltotta az első helyről az eddigi rekorder 2007-es évet az OMSZ meteorológiai adatbázisában tárolt adatok alapján készült gyors leltár szerint. tovább