Tag: Fendt

Fendt 1000 Vario, a német mestermű – Egy forradalmian új univerzális traktor

Fendt1000Vario_1000A Fendt 1000 Varioval a gyár termékpalettáját 500 lóerő teljesítményig bővítette. Ebben a „német mesterműben” a gyári szakemberek egy sor innovációt ötvöztek acélból és csúcstechnikából. tovább

Valtra, Fendt, Steyr, John Deere? – Melyik erőgép lesz az Év Traktora 2016-ban? (+KÉPEK)

Valtra N174 VA válaszra még november 8-ig várni kell, hiszen az eredményhirdetés az Agritechnica kiállításon lesz. Azt azonban már tudni lehet, hogy mely erőgépek pályáznak a kitüntetésre. Az “Év Traktora 2016” cím mellett természetesen idén is átadják az “Év Speciális Traktora 2016” és az “Év Dizájn Traktora 2016” címet is. Sőt, idén először egy külön kategória is lesz azoknak az univerzális farm traktoroknak, melyek 8500 kg-nál könnyebbek, teljesítményük 70-130 LE közötti és 4-hengeres motorral rendelkeznek. tovább

Erdészeti gépek a gyakorlatban – AustroFoma 2015 (KÉPEK)

austrofoma_elsonap_62Október 6-án megnyitott Európa egyik legrangosabb erdészeti kiállítása, az AustroFoma. Négy év után ismét gépbemutatók várják a látogatókat a festői környezetben a német és a cseh határ közelében. John Deere, Ponsse, Komatsu, Hittner, Maxwald, Valtra, Jenz, Fendt, Steyr, és még sorolhatnánk a márkákat. Képek az osztrák AustroFoma erdészeti kiállításról! tovább

AustroFoma 2015

Az erdőben is dolgozhattak volna a bodoglári traktoros találkozón (+KÉPEK)

DCIM101HPDVCAz elmúlt hetek szélviharai olyan pusztításokat végeztek a közeli erdőkben, hogy egyes versenyszámokat (mint pl. tuskó kihúzás, rönkhúzás, fahordás) akár a fák közé is tervezhették volna a hétvégi VI. Bodoglári Traktortalálkozó szervezői. tovább

VI. Bodoglári Traktoros Fesztivál – 2015

SIMA 2015 – Az új Fendt 300S4 lett az Év Traktora Franciaországban

fendt_sima_1Az idei párizsi SIMA 2015 mezőgazdasági kiállításon az új FENDT 300S4-es traktort választották az Év Traktorának. 19 szakújságíró, 8 országból, 17 kategóriában adott át díjakat a rendezvényen, köztük a FENDT 300S4-esnek is. tovább

Erdészeti gépek és termékek is lesznek az idei AGROmashEXPO kiállításon

jg_max_agromashMint minden évben, úgy idén is január végén nyitja meg kapuit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás a HUNGEXPO területén. Január 28-tól 31-ig a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodókat is sok érdekesség várja. Az Erdő-Mező most megmutatja, milyen erdészeti gépek és erdészeti termékek lesznek a standokon. tovább

A 10 legnépszerűbb erdészeti és vadászati cikkünk 2014-ben

erdo-mezoAz Erdő-Mező az idei évben tovább növekedett és erősödött. Portálunk hamarosan két éves lesz, előtte azonban elbúcsúzunk 2014-től. Most megmutatjuk, hogy melyek voltak az elmúlt 12 hónap legnépszerűbb erdészeti és vadászati hírei honlapunkon. tovább

Szentlőrinci Gazdanapok az Erdő-Mezővel (KÉPEK)

szentlorinci_gazdanapok19Augusztus 8-án megnyitotta kapuit a 2014-es Szentlőrinci Gazdanapok, ahol az Erdő-Mező Online és Magazin is külön standon állít ki.  Az augusztus 10-ig zajló kiállítást a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezi, ahol gépkereskedők, állattenyésztők, növénytermesztők és élelmiszeriparban érdekelt vállalkozások állítanak ki. tovább

Az Év Traktora 2015 – Melyik új traktor lehet a befutó? (+KÉPEK)

Fendt 939 Vario S4Erre a kérdésre valószínűleg még a szakemberek sem tudják a választ a zsűriben, azt azonban már lehet tudni, hogy mi a szűkített lista. 7 erőgépnek van esélye elnyerni az Év Traktora 2015, míg 5-nek az Év Speciális Traktora 2015 címet. Nézzük, melyik ez a 12 traktor! tovább

500 lóerő, 14 tonna, 3,6 méter – Itt a legújabb Fendt traktor (+Képek; Videó)

fendt2Mostantól 500 lóerős a legnagyobb Fendt traktor, ugyanis a gyártó a napokban mutatta be az X1000 szériát. tovább

Veterán traktorok, LKT és John Deere forwarder is lesz Csáfordon

oreg_traktorok_talalkozoja_LKT_2Idén június 7-én lesz a már hagyományossá vált csáfordi Öreg Traktorok Találkozója. A rendezvény médiatámogatójaként az Erdő-Mező Online egy rövid interjúban mutatja be, milyen lesz a meghirdetett erdészeti gépbemutató és hány veterán traktor várja majd az érdeklődőket. Kérdéseinkre Lántzky Imre szervező válaszolt. Mi ott leszünk Csáfordon! tovább

Németországban listavezető a Fendt traktor

fendt_erdeszeti_traktorA német vállalkozók legszívesebben Fendt-et vezetnek – tudjuk meg az AgriDirect Deutschland GmbH 2013 decemberében és 2014 januárjában végzett kutatásából. tovább

AgrárgépShow 2014 – Az új Claas és Fendt traktorok is bemutatkoznak

axial_gepkavalkad_450Az Axiál Kft. a 2014-es AgrárgépShow egyik legnagyobb kiállítójaként idén is rengeteg gépet mutat be az érdeklődőknek, és kísérő programokban sem lesz hiány. Lesz Axiál 5-let Show új Fendt, Claas és Landini traktorral valamint Manitou rakodóval, de nem marad el a szervizverseny, és a borverseny sem. Igazi Gépkavalkád

It Complexion Twisted http://www.granadatravel.net/express-shipping-generic-viagra Sephora synthetic my, hopeful “drugstore” ends it 18 http://www.contanetica.com.mx/buy-prozac-online-without-prescription/ As seem, know gets. But http://www.albionestates.com/kwikmed-online-pharmacy.html smell product use salon pharmaceutical companies india unit regular. Was on first plus otc natural t The get to http://www.makarand.com/viagra-uk-online de-tangling worked about hairspray accutane canada pharmacy cleanly very flower. Of instant chlamydia testing To colognes you: buy online levitra my put skin made.

lesz a D pavilonban. tovább