Tag: fekete nyár

Fekete nyár és fűz fajták génmegőrzése a gemenci csemetekertben – Szakmai beszámoló a NÉBIH rendezvényéről

gemenc_nyar_fuz_82017. augusztus 29-én, kedden tartott nyár és fűz fajtabemutatót a Gemenc Zrt. területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága. A programot a ’125 éves a növényfajtakísérlet’ rendezvénysorozat részeként szervezték meg. tovább

Megjelent és letölthető a fás szárú ültetvényekről szóló kormányrendelet

iparifa_ultetveny_vadex_69Megjelent és letölthető a 135/2017.(VI.9.) kormányrendelet a fás szárú ültetvényekről, amely meghatározza azok telepítésének, nyilvántartásának, kitermelésének vagy megszüntetésének szabályait, de a telepítésre használható alapfajokat is. tovább

A nyárfatermesztés helyzetéről, jövőbeni kilátásairól tartottak konferenciát

nyarfa_levelJelentős termelés-visszaesésre van esély a nemesnyárasoknál a következő tíz évben, mivel természetvédelmi célokból jellemzően hazai nyárral, illetve a gyenge adottságú területeken más fafajokkal váltják fel a nemesnyárasokat – mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szolnokon a Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai konferencián. tovább

Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai – Konferenciát szervez az ERTI

nemes_nyarNyártermesztés helyzetéről, annak jövőbeni kilátásairól rendez konferenciát Szolnokon az Erdészeti Tudományos Intézet. Az ERTI szakmai rendezvényén előadást tart majd Dégi Zoltán, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója, és Luzsi József, a MEGOSZ és az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat elnöke is, de téma lesz a hullámtéri gazdálkodás természetvédelmi szempontú értékelése, az árvízvédelem és erdőgazdálkodás összehangolásának lehetőségei, valamint a faipar nyárral szembeni igénye is. A napot terepi program zárja majd október 17-én. tovább

Állami erdőgazdaságok és kutatóintézetek is kaptak pénz növényi génmegőrzésre

genmegorzesAz Egererdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt. és a Szombathelyi Erdészeti Zrt. is nyertes pályázatot nyújtott be állami génmegőrzési feladatok ellátásához, de pénzt kapott többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Szent István Egyetem  és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ is. A Földművelésügyi Minisztérium honlapján megjelent listából kiderül, hogy mekkora összeggel milyen célokat valósítanak majd meg a pályázók. Az FM végül 81 millió forintot osztott szét a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti termelés biológiai alapjainak megőrzése, fenntartása, illetve fejlesztése. tovább

Energetikai ültetvények az Alföldön

salix_energiafuz_betakaritasAz Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Energetikai ültetvények az Alföldön” címmel tartottak előadást. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi. tovább

A Hortobágyi Nemzeti Park területén végez erdőápolási munkát a Jánosik Kft.

janosik_kft_erdoKözbeszerzési pályázatot követően, a Hortobágyi Nemzeti Park megbízása alapján 105 hektáron végez erdőápolási munkákat a Jánosik és Társai Kft. külterület gondozó ágazata – tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa. tovább

Fiatal kutatót keres az ERTI – Téma: fekete nyár génmegőrzése

fekete_nyarA Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a NAIK Erdészeti Tudományos Intézetbe fiatal kutató munkakörének betöltésére. tovább

Nemzetközi tanácskozás a fekete nyárfa védelme érdekében

nyárfa_feketeA konferencián elhangzott és megvitatott adatok remélhetőleg segíteni fognak a fekete nyárfa természetes élőhelyének megkímélésében, a fafajta megóvásában és számának növelésében. Ha nem is mi leszünk azok, akik mindezt megvalósítjuk, akkor a bennünket követő generációk – fejtette ki Zoran Tomović, a Vajdasági Erdőgazdaság Közvállalat informatikai és fejlesztési részlegének vezetője a Fekete nyár védelme elnevezésű, csütörtökön Újvidéken megtartott tanácskozáson, amelyet a nemzetközi Danubeparks 2.0 projekt keretében rendeztek meg. tovább

Őshonos nyárfajok genetikai változatossága a Dunántúlon

rezgonyarAz Alföldi Erdőkért Egyesület őszi Kutatói Napján „Őshonos nyárfajok genetikai változatossága a Dunántúlon” címmel tartott előadást Benke Attila, Cseke Klára és Borovics Attila az Erdészeti Tudományos Intézettől. Előadásuk anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi. tovább

Az energetikai ültetvények fajtaválasztéka

energetikai_ultatvenyAz energetikai ültetvények fajtaválasztéka kapcsán Benke Attila tartott előadást a 2013-as innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás és vásár “Faenergetika napjainkban” című konferenciáján. A tanulmány összefoglalója most az Erdő-Mező Online portálon is olvasható! tovább

Hivatalos: A Gemenc Zrt. területén található Magyarország legnagyobb fája (+Képek)

fekete_nyar_gemencHitelesítették Magyarország legnagyobb fáját. A 12 méter kerületű csomoros fekete nyár a Gemenc Zrt. Pandúri Erdészetének területén található. tovább