Tag: falopás

Az erdőirtásról forgatott a Netfix stábja Romániában – megtámadta őket a famaffia

falopasAz illegális erdőirtásokról forgat sorozatot Broken címmel a Netflix, és egy egész adást szentelnek benne Romániának. Az első rész november 27-én látható összesen 190 országban, a csatorna tényfeltáró programjának részeként. Keleti szomszédunknál főként nemzeti parkokban, a Cserna völgyében és a Retyezátban forgattak. tovább

Valószínűleg fatolvajok gyilkoltak meg egy erdészt Romániában

gyertyaHoltan találtak egy erdészt péntek reggel a romániai Iași megyében. A holttestre egy erdő szélén bukkantak rá, a rendőrség pedig úgy véli, hogy a férfival fatolvajok végezhettek, mert az információjuk szerint az erdész láncfűrészt hallott, és ennek helyszínének beazonosítására indult, amikor utoljára élve látták.
tovább

Megkezdődtek a fabélyegzések a székelyföldi erdőben

szekely_erdo_1Közel négy év után sikerült újraszervezni a szentegyházi erdő egy kisebb részének hivatalos őrzését – erről a Csíkszépvizi Magánerdészettel kötött megállapodást a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE). Már el is kezdődtek a fabélyegzések egy széldöntéses dűlőben, ahol a tervek szerint tűzifát termelnek ki, amelyből a szervezet minden tagja megkapja a részét. tovább

Lóháton küzdenek a falopás ellen az Egererdő Zrt. területén

szecseny_falopas_1Az EUTR és EKÁR rendszerek bevezetésével sokat fehéredett a tűzifa kereskedelem, de sajnos még mindig vannak negatív példák – írja az Egererdő Zrt. A fakitermelés során erdőben készletezett faanyag védelmében az erdőgazdaság több módszert alkalmaz.

tovább

Milliós nagyságrendű károkat okoznak a fatolvajok Kaszón

szekely_falopas_4A hideg idő beköszöntével megnő a falopások száma Somogy megyében. A szervezett bűnözés ugyan visszaszorult, de még mindig működik a tolvajok figyelőszolgálata az erdőn – írja a sonline.hu.

tovább

Együtt járőröztek a rendőrök, a mezőőrök és az erdészek a monori erdőkben

monor_erdesz_rendor_2Közös járőrszolgálatot szerveztek a monori rendőrök, valamint a mezőőrök és erdészek, akik bejárták a Monor illetékességi területén található erdőket. Cél a falopások megelőzése. tovább

Több száz erdészt bántalmaztak, négyet meg is öltek az illegális fakitermelés miatt Romániában

mecsekerdo_ev_erdesze_2Nem könnyű erdésznek lenni napjainkban Romániában: ha komolyan veszi a hivatását (van, aki nem teszi, sőt), könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy lelövik vagy meglincselik. Erre Silviu Geană, az erdészeti szakszervezetek föderációjának elnöke hívta fel a figyelmet, adatokkal bizonyítva, mennyire veszélyes foglalkozás lett az erdő védése 2018 Romániájában. tovább

Hatvan akácoszlopot vitt haza az ásotthalmi erdészettől

Nagy Dávid - LKT és akácrönk

A feljelentés szerint a férfi október elején az erdészetből kitermelt és szállításra váró 60 darab, két és fél méter hosszúságú, különböző átmérőjű akácoszlopot tulajdonított el. Szállítás közben a rendőrök tetten érték, miközben autóján 8 oszlopot vitt. tovább

Helikopterrel is kutatták a fatolvajokat a KEFAG területén

lajosmizse_erdesz_rendor_1A Lajosmizse Rendőrőrs illetékességi területén 2018. október 16-án a rendőrök a Készenléti Rendőrség által biztosított helikopter igénybevételével, a lajosmizsei és kerekegyházi polgárőrség, a lajosmizsei és kerekegyházi közterület felügyelet, a lajosmizsei vadásztársaság, a ladánybenei és kerekegyházi mezőőrség, továbbá a KEFAG Zrt. munkatársai közös akciót tartottak. tovább

Az erdőben bujkált a rendőrök elől az illegális favágó

falopasEgy tiszaalpári asszony október 4-én feljelentést tett a Tiszakécskei Rendőrőrsön ismeretlen tettes ellen, aki az erdejéből körülbelül 100 köbméter akácfát tulajdonított el megközelítőleg két és félmillió forint értékben – tájékoztat a rendőrség.

tovább

Feketén árulta az erdész a fát Kárpátalján

_tuzifaAz erdész illegálisan 72 köbméter fát adott el 125 ezer hrivnyáért. Ezért négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. tovább

Állami erdőből vágtak ki akácfát

akactolvaj_allami_2A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két simontornyai lakos ellen. A nyomozás adatai szerint egy 25 éves férfi és társa, egy 19 éves férfi 2018. február 4-én egy simontornyai állami erdőterületről akácfákat vágott ki, majd vágott össze. Amikor a tüzelőt bepakolták az autóba, a járőrök tetten érték őket. tovább

Hószánnal, terepjáróval – Erdészek és rendőrök járőröztek Hajdúhadház külterületén

fatolvajokA rendőrök és az erdészek Hajdúhadház külterületén tartottak átfogó ellenőrzést. Az akcióhoz egy szabadnapos rendőr is csatlakozott, aki hószánnal járta be a területet. tovább

Öt szekérrel lopták a fát a székelyföldi erdőből

szekelyfoldierdoÖt szekérrel vonult ki hat személy egy Salamás melletti erdős részre, ahonnan törvénytelenül vágtak ki közel húsz fát. tovább

Összefognak a Baranya megyei erdészek és rendőrök a fatolvajok ellen

rendorseg_mecsek_2A Szigetvári Rendőrkapitányság kezdeményezésére közös munkaértekezleten vettek részt a szigetvári, árpádtetői és sellyei erdészek, valamint a siklósi és szigetvári rendőrök. tovább