Tag: faár

Tovább emelkedett a faanyag ára a tengertúlon is

faanyagA Bloomberg arról ír, hogy noha az év mostani szakasza normál esetben a faipar csendesebb időszaka lenne, a jelek szerint idén ez nem így lesz, és az árak ismét emelkednek. A chicagói árutőzsdén augusztus közepe óta a fa több mint kétharmadával drágult, és az így elért szint a koronavírus-járvány előtti öt év átlagának több mint a duplája. tovább

A faanyagok piacát is átvizsgálja a versenyhatóság

faanyag_faoGyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. tovább

Krízis az erdélyi fa- és bútoriparban, elképesztően drágult a fa alapanyag

fa_faiparBajban vannak az erdélyi fa- és bútoripari cégek, nagyon megdrágult ugyanis a nyersanyag az elmúlt időszakban. „A drágulás mértéke eltérő, attól függően, hogy rönkfáról, lábon álló fáról, deszkáról, PAL-lemezről vagy más alapanyagról van szó, de átlagban 50 és 100 százalék között mozog” – nyilatkozta a Maszolnak Barabás Csaba, a gyergyói vállalkozókat tömörítő Arbor elnöke. Ezt megerősíti a Horváth&Partners nemzetközi menedzsment tanácsadó cég közelmúltban készült tanulmánya, mely szerint a fa ára megkétszereződött az utóbbi 12 hónapban. tovább

Miért emelkednek rakétaként a faanyag-árak, és hol a folyamat vége?

faanyagAmerika óriási étvágya, a pandémia és néhány állami intézkedés megtette a hatását, és egyelőre semmi nem utal trendfordulóra – írja az octogon.hu.

tovább

Nagyot zuhant az építési faanyag ára

faanyagAz építési fa ára már akkorát korrigált vissza, hogy ezzel el is veszítette az idei évben elért nyereséget – közölte honlapján az Agrofórum. Az ok a csökkenő keresletben és növekvő kínálatban keresendő. tovább