Tag: erdőgazdálkodás

Így kerülhetik el az erdészeti bírságot az erdőgazdálkodók és erdőtulajdosok

erdo_utAz erdőgazdálkodók és erdőtulajdonosok jó része kapott már bírságot tartalmazó erdészeti hatósági határozatot. Gyakran felmerül tehát a kérdés, sajnos jellemzően inkább utólag, hogy mivel lehetett volna a sokszor húsba vágó elmarasztalást elkerülni. A válasz legtöbbször ugyanaz: egy kis odafigyeléssel és némi papírmunkával megelőzhető lett volna a baj. tovább

Technológiai exporttal támogathatjuk a nyugat-balkáni országok erdőgazdálkodását

ev_erdesze_egererdo_2017_1Megjelent a magyar technológiaexport támogatására létrejött Nyugat-balkáni Zöld Központ első pályázati felhívása, így bővül a magyar részvétel a nemzetközi klímavédelemben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten. tovább

Nagy István: idén folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése

Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten. tovább

Erdőökológus: fenntartható gazdálkodással az ökoszisztéma a fakitermelés után is megmarad

csemete_erdositesAz ökológiailag fenntartható erdőgazdálkodás során az erdő ökoszisztémája a fakitermelés után is megmarad – hangsúlyozta Ódor Péter, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa hétfőn az M1 aktuális csatornán. tovább

A klímasztrájk szervezői szerint rosszul vannak kezelve a magyar erdők

klimasztrajkFeig Emmával és Pribéli Leventével, a pénteki klímasztrájk két szervezőjével az Index közölt interjút, amiben a fiatalok a hazai erdőgazdálkodásról is véleményt formáltak, kérdés, hogy milyen szakmai tudásra alapozva. Véleményük szerint “a hazai erdők alig néhány százaléka van úgy kezelve, hogy az hosszú távon fenntartható biodiverzitás és a klíma szempontjából”. De nézzük a beszélgetés ide tartozó részét, és azt, hogy mit lehetne már “holnap megtenni”. tovább

Majdnem 10 százalékkal nőtt az erdőterületek ára

Fenyőerdő Pilisszentivánon – Fotó: Gribek Dániel

Fenyőerdő Pilisszentivánon – Fotó: Gribek Dániel

Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek, az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából. tovább

Hiányos a digitális készségek oktatása az erdőgazdálkodás területén

stihl_smart_connectorAz agrárium iránt érdeklődő fiatalok felsőoktatási képzésében a technológiai és az agrárszakmai tudás átadása egyaránt fontos; a fiatalokat fel kell készíteni az agrárium digitális átalakulására, hogy Magyarország aktív részese lehessen a szektorban zajló technológiai robbanásnak – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten. tovább

Brazíliában számítanak a magyar erdőgazdálkodási tudásra

amazonasMagyarország és Brazília gazdasági együttműködésének fejlesztése nagy lehetőség előtt áll – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Sao Paulóban tartott brazil-magyar üzleti fórumon kedden. tovább

Fél évszázada hozták létre a magyar erdőkért a Pilisi Parkerdő Zrt.-t

pilisA természetvédelem, az erdőgazdálkodás és a természetjárás összhangjának megteremtését és fejlesztését szolgálta 50 évvel ezelőtt az ország leglátogatottabb erdőgazdaságának, a Pilisi Parkerdőgazdaságnak a megalapítása. Az október 2-án rendezett jubileumi ünnepségen köszöntő beszédet mondott Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára. Az esemény zárásaként a résztvevők közösen emlékfát ültettek. tovább

Kétmilliárd forintos hitelig kamattámogatást kaphatnak az erdőgazdálkodók is

erdeszeti_tamogatas_2Új kamattámogatási lehetőséggel és kibővített garanciaprogrammal bővül a mezőgazdasági beruházások ösztönzése – jelentette be az agrárminiszter hétfőn Budapesten. A mezőgazdasági termékfeldolgozáshoz vagy -forgalmazáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó beruházásoknál legfeljebb 2 milliárd forintos hitelhez lehet kamattámogatást kapni. A legalacsonyabb hitelösszeg 3 millió forint. tovább

Veszprémi erdészek ismerkedtek a székelyföldi erdőgazdálkodással

verga_erdély_02A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. harminchárom munkatársa látogatott Ugron Ákos Gábor erdőmérnök, a Zrt. vezérigazgatója, a Földművelésügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára vezetésével Háromszékre múlt csütörtökön és pénteken. Az erdészek Kisgyörgy Zoltán geológus idegenvezetésével járták be térséget. A rövid munkalátogatást elsősorban szakmai kérdések uralták, de kirándulásból sem volt hiány – olvasható a Háromszék portálon.

tovább

A francia erdőtulajdonosok 1300 tölgyfát ajánlanának fel a Notre Dame újjáépítéséhez

notre_dame_2A Groupama biztosító, Franciaország harmadik legnagyobb magán-erdőtulajdonosa a Notre Dame tetőszerkezetének helyreállításához ajánlotta fel a normandiai tölgyeket. A 3,5 millió magán-erdőtulajdonost tömörítő Fransylva alapítvány minden tagját felkérte, hogy ajándékozzon egy tölgyfát a helyreállításhoz. tovább

NÉBIH: Adatgyűjtés kezdődik az erdészeti ágazatban

Bükk tüzifaAz Agrárminisztérium megbízásából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is részt vesz az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) erdészeti ágazatra vonatkozó részének végrehajtásában. Az adatgyűjtésbe vont erdőgazdálkodók a napokban kaptak értesítést adatszolgáltatási kötelezettségükről, amelynek – az eddigi gyakorlattól eltérően – 2019-ben már csak elektronikus úton tehetnek eleget. tovább

Február 1-jétől ismét igényelhető az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló támogatás

erdeszeti_tamogatas_2A VP5-8.6.2-16 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek pályázati felhívás célja az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat.

tovább

Hangulatos kisfilmmel mutatja be tevékenységét a Gyulaj Zrt. (VIDEÓ)

damszarvas_havasLátványos image filmmel jelentkezett a Gyulaj Zrt., amely az állami erdőgazdaság tevékenységét hivatott bemutatni. A videóban az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás kap hangsúlyos szerepet, de a vállalat közjóléti munkája, a vadgasztronómia, a kultúra és a hagyományőrzés is megjelenik. Láthatunk vaddisznót, vadászkutyákat, íjászatot, de a Gyulaj Zrt. legjellegzetesebb vadját, a dámszarvast is. Íme, a kisfilm: tovább