Tag: csemete

Közös faültetési programot indít az OMV és az OEE

tolgy_csemeteÜltessünk együtt egy fát a fenntartható jövőért! A Föld napja projekt mellett az OMV Hungária Kft. egy másik, kizárólag a magyarországi erdőkre koncentráló programot is elindít. Az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akció keretében április közepétől az év végéig vouchereket lehet majd vásárolni a társaság töltőállomásain, melyek 1-1 facsemete elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik a magyarországi erdőkben.

tovább

62 ezer facsemetét ültetett el és 30 mázsa makkot vetett a NEFAG

Fotó: NEFAG Zrt,

Fotó: NEFAG Zrt,

A NEFAG Zrt., az Alföld erdősültségének növeléséért küzdő erdész elődeihez hűen, az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programban immáron harmadik éve végez a vagyonkezelésében álló, az ország klímaváltozás hatásainak leginkább kitett területein erdőtelepítéseket, melyek összterülete mostanra elérte a 35 ha-t.

tovább

Kisfilm mutatja be az erdő születését

csemete_erdositesHogy hogyan lesz erdő a magból és fa a csemetéből, hogyan történik az erdőtelepítés és mi a szerepe mind ebben az erdészeti csemetekerteknek – ezekre a kérdésekre is választ kapunk abból a filmből, amely az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács és a Sopron Média együttműködésében született meg.

tovább

Tavaszi csemetekínálat az Ipoly Erdő Zrt.-nél

Egy frissen elültetett tölgycsemete Pilisszentkereszt közelében 2015. november 16-án. Áder János köztársasági elnök köszönetet mondott a 2014 decemberi a jégkárt szenvedett erdõk helyreállításáért az erdészeknek és az adományokkal támogatóknak. MTI Fotó: Mohai Balázs

Kocsányos tölgy, kocsánytalan tölgy, molyhos tölgy, vadkörte, vadalma, közönséges dió és akác csemetét kínál eladásra az Ipoly Erdő Zrt. Dejtári Csemetekertje. tovább

Elhúzódnak a munkálatok a szélsőséges időjárás miatt a Nyíregyházi Erdészet területén

nyirerdo-02Szokatlan feladatok elé állította a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének munkatársait a szélsőséges időjárás. Egyrészt rendkívül kedvező a sok csapadék, mivel az erdőtalaj nedvességtartalma, vízviszonya kedvező feltételeket biztosít a fiatal és idősebb erdőállományoknak. Az elültetett csemeték a beiszapolás nyomán kedvező feltételekkel várhatják a tavaszi vegetáció megindulását. A ritka fagyos napok az őszi erdősítési (csemeteültetési, makkvetési) szezont nyújtották meg, gyakorlatilag az egész téli időszakra. Sok helyen azonban épp ellenkezően, nehezítő hatásként jelentkezett ez. Az átázott, kötöttebb talajokon számos, az erdősítést megelőző tevékenység (például a talajelőkészítés), majd maga az erdősítés hiúsult meg vagy húzódik el, kedvezőbb időjárási helyzetet várva.

tovább

A klímaváltozás elviheti a kocsányos tölgyet az Alföldről?

kocsanyos-tolgy-2-768x442A Kiskunság gyepein akkor sem nő az őshonos tölgy, ha öntözik, a meglévő erdőfoltok nehezen újulnak, a nagy fák is küzdenek a szárazsággal. A klímaváltozás elviheti a kocsányos tölgyet az Alföldről – írja a 24.hu.

tovább

Tölgy, vadkörte, dió, akác, stb. – Eladó facsemeték az őszi erdősítési szezonban

csemetekert_ipoly_2Az Ipoly Erdő Zrt. a Dejtári Csemetekertjéből a 2020. évi őszi erdősítési szezonban eladásra kínálja az alábbi csemetekészletét: tovább

Fellendülőben az erdőtelepítési szándék – Interjú Koczka Zoltánnal

kefag_csemete_2A 22 állami tulajdonú erdészeti részvénytársaságon belül a KEFAG Zrt.-re a több lábon állás jellemző. Az alföldi régióban a társaság meghatározó szerepet tölt be az erdészeti csemete termelésében, néhány fafaj – mint például a feketefenyő, szürkenyár, akác – tekintetében pedig országos szinten is. A társaság jelenleg 10 erdészeti és 2 dísznövényt termelő saját csemetekertet üzemeltet. A termelésre alkalmas nettó terület több mint 170 hektár, amelynek mintegy 50-55%-át erdészeti csemetével, dísznövénnyel, karácsonyfateleppel és a dugványok termelését szolgáló anyatelepekkel hasznosítják. A megmaradt terület egy részén takarmányféléket termelnek a vadgazdálkodási ágazat számára, a többi részt pedig meghagyják ugarként a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében. tovább

Fakitermeléstől a villanypásztorig – Ennyibe kerültek az erdészeti munkák és a csemeték 2019-ben

orosz_fakitermeloÁtlagosan mennyibe került a fakitermelés, a villanypásztor-telepítés vagy éppen a tuskófúrás egy évvel ezelőtt? Milyen áron lehetett hozzájutni 2019-ben tölgy, akác vagy nyár csemetéhez? Az Agrárminisztérium statisztikái megmutatják, milyen árakon dolgoztak tavaly az erdészeti vállalkozók. tovább

Az erdészeti csemetekertek géptámogatásának részletei

eeszt_horvatorszag_161 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg a gépek és eszközök támogatását az erdészeti szaporítóanyag termeléshez kapcsolódhat. A csemetekertesek 50 százalékos állami támogatásra pályázhatnak 50 millió forintig. Rég várt támogatás ez az ágazatban.A részletekről az Agrárközösség számolt be Török zoltán pályázati szakértő segítségével. tovább

5,5 tonna makkal és 150 ezer csemetével folytatódott az erdőtelepítés a Bakonyerdőnél

bakonyerdo_makkvetes_2A Bakony és a Balaton-felvidék erdeiben gazdálkodó Bakonyerdő Zrt.-nél jelenleg is folynak az erdőtelepítési, erdősítési munkálatok. Csatlakozva az Agrárminisztérium Országfásítási Programjához az állami erdőgazdaság a 2019/2020-as erdősítési szezonban összesen 34 hektár területen hozott létre új erdőt. tovább

Megkezdődött az erdőtelepítés, ültetik a facsemetéket a székelyföldi erdőkben

szekelyfold_csemete_erdotelepites_2Mint minden évben, idén is több millió facsemetét ültetnek el a székelyföldi erdőkben, úgy az állami, mint a közbirtokossági, vagy magánterületeken. Továbbra is a lucfenyő a meghatározó az erdőtelepítés szempontjából, de van szakember, aki a jegenyefenyő, illetve a lombhullató fenyő nagyobb mértékű meghonosítását is szorgalmazza a klímaváltozás miatt. tovább

Van elég szaporítóanyag, a csemetések felkészültek

csemete_apro_8A Magyarországon működő 400 csemetekertben idén több mint 152 millió facsemetét termeltek, ami azt jelenti, hogy a magyar erdészeti szaporítóanyag-termelés ki tudja elégíteni a belföldi erdőtelepítési igényeket – mondta az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. tovább

550 ezer új erdő, 2 millió facsemete, 100 tonna makk – Elindult az Országfásítási Program

csemete_apro_8Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel. tovább

Az Agrárminisztérium támogatja az erdészeti csemeték termelését

eeszt_bakony_74Az erdészeti és energetikai szaporítóanyag-termelés fejlesztésnek fontosságára hívta fel a figyelmet Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács küldöttgyűlésén a budapesti Erdészeti Információs Központban. tovább