Környezetvédelem

Őshonos fa- és cserjefajokkal rehabilitálják a Bezerédi-Duna-ágat

bezeredi_dunaag_2Több mint félmilliárd forint összegű beruházással visszanyerheti eredeti, természetes élővilágát a Bezerédi-Duna-ág – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-vel. tovább

Változik a medvehagyma-gyűjtés szabályozása

medvehagymaÁllami erdőben, nem védett területen naponta max. 2 kg/fő mennyiségű medvehagyma levelél gyűjthető külön engedély nélkül. Ennél nagyobb mennyiség szedése már engedélyhez kötött – az erre vonatkozó szabályok fognak változni a Mecsekerdőnél. tovább

Cigánycsuk – A 2021-es év madara

ciganycsuk_1A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az “Év madara” akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán ismét a lakosság választhatott három faj közül (cigánycsuk, kis őrgébics, sordély). Az internetes szavazáson a legtöbb voksot a cigánycsuk kapta, így idén ez a faj az év madara. tovább

Szénelnyelőből szénkibocsátóvá válnak a brazil erdők

indonez_esoerdoSzénelnyelőből szénkibocsátóvá kezdett válni a brazil erdők egy része – állapították meg helyi kutatók lombhullató, félig lombhullató és örökzöld erdőségek 33 éven át tartó tanulmányozása nyomán Minas Gerais szövetségi államban. tovább

Illegálisan lerakott hulladéktól tisztították meg az erdészek Veszprém határát

verga_szemet_03A VERGA Zrt. is csatlakozott a „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezésű pályázat I. ütemében történő illegális hulladéklerakók felszámolásához, mellyel kapcsolatban az erdőgazdaság sajtótájékoztatót tartott a Gyulafirátóttól északra található Központi Lő- és Gyakorlótér beavatkozással érintett helyszínén.

tovább

Borús idő, ónos eső – Ez vár ránk a héten

jégerdő-(77)A héten is borult, párás, helyenként ködös lesz az idő. Többször ónos szitálásra, ónos esőre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. tovább

Felkerült a legzöldebb egyetemek világranglistájára a Soproni Egyetem

soproni_egyetem_logoA Soproni Egyetem is szerepel a világ környezettudatos egyetemeinek listáján, a széles körben elismert Green Metric rangsorban. A magát ezen a területen első alkalommal megmérettető intézmény 84 ország 912 egyeteme közül a középmezőnyben, az 590. pozícióban helyezkedik el. tovább

Az erdőgazdaságok 1100 köbméter illegális hulladékot gyűjtöttek össze

hulladek_bakonyerdoAz állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés. tovább

Havazás várható december első hetében

havazaserdoTöbbször is várható havazás december első hetében. Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek. Hétvégére pár fokkal melegszik az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. tovább

Lista készült Európa invazív fajairól

20120702-invaziv-fafajtak-mirigyes-balvanyfa-ailanthus-altissimaMeghatározták az Európából száműzendő invazív fajok listáját – közölte a napokban az MTI. tovább

Megdöbbentő, mennyi szemetet szedtek össze a nemzeti parkok területén (+KÉPEK)

KNPI_Szegedi_ífehértó_SzatymazFolyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat és szemétkupacokat a nemzeti park igazgatóságok a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. Az első ütemben vállalt védett természeti területek csaknem felén már befejeződtek a munkák. Eddig 75 helyszínről összesen mintegy 3500 köbméter hulladékot szállítottak el. tovább

Igazi fakitermelő időjárás vár ránk, egész héten lehet fagyokra számítani

fagy_tolgyVasárnap reggel csaknem mínusz 10 fok volt Kakucson, ezen a héten pedig helyenként napközben is csak 0 fokig emelkedik a hőmérséklet. Emellett jellemzően borús idő várható, több éjszaka ónos szitálásra is készülni kell. tovább

Védett erdőben motoroztak, majd megpróbáltak elmenekülni

crossmotor_1A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata, a Készenléti Rendőrség és az Országos Természetőr Egyesület tagjainak segítségével a hétvége folyamán sikeresen intézkedés alá vont két személyt, akik társaikkal a széleskörű jogszabályi tiltás ellenére a Börzsöny védett erdeiben, a nemzeti park területén terepmotoroztak. tovább

Több mint egymillió aláírás egy erős erdővédelmi törvényért

Together4Forests_WWF_01Már több mint egymillióan követelnek egy erős erdővédelmi törvényt az EU-tól, ami megálljt parancsol az erdőpusztításhoz vezető fogyasztásnak, és ezáltal a jövőnket is megóvja. A #Together4Forests, azaz Együtt az erdőkért petíció több szakmai civil szervezet – köztük a WWF és a Greenpeace – összefogásának köszönhetően indult útjára, és az aláírók száma napról napra emelkedik. Üzenj te is az EU-nak! tovább

Mátyás Csaba a klímaváltozásról: a változások százszor gyorsabbak, mint korábban

matyas_csaba_nyugatKevesen tudják, hogy a klímaváltozással foglalkozó hazai tudósok egyik világszerte ismert személyisége Szombathelyen él: Mátyás Csaba akadémikus a Soproni Egyetem Környezet- és Földtudományi Intézetének alapítója és igazgatója volt. Korábban több európai és tengerentúli egyetemen tanított és kutatott, többek között a NASA egyik klímakutató központjának is dolgozott. Múlt szeptemberben a Nyugat.hu beszámolt a Kámoni Arborétumban tartott előadásáról, amelyben számokkal és egyéb tudományos érvekkel támasztotta alá a klímaváltozás drámaiságát. A Nyugat.hu interjúja. tovább