Külföld

Adósságot törlesztettek a védett erdők tulajdonosai felé

erdely_fakitermelesTörlesztette a védett erdők tulajdonosai felé 2019-ben és 2020-ban felhalmozott tartozásait a román Környezetvédelmi Vízügyi és Erdészeti Minisztérium – közölte honlapján a tárca. tovább

Ötvenmilliós értékben végezhettek illegális fakitermelést kárpátaljai erdészeti dolgozók

fakitermelesKárpátalján, a Mokrai (Мокра, Perecsenyi járás) erdészet három alkalmazottját azzal vádolják, hogy elősegítették összesen 13 vagonnyi fa illegális kivágását. tovább

5%-ra csökkent a tűzifa áfája – Romániában

tuzifa_pixa_2Az adótörvénykönyvet érintő két módosítást szavazott meg kedden a képviselőház Romániában. Ezek értelmében az eddigi 19 százalékról 5 százalékra mérséklődik a tűzifa ára, magánszemélyek és jogi személyek számára egyaránt. Ez nagyon jó hír háztartások százezrei számára, mivel az elmúlt időszakban jelentősen megugrott a tüzelő ára – írja a maszol.ro portál. tovább

Magyar fákkal és erdész szakemberekkel népszerűsítették Marokkóban a Fenntarthatósági Világtalálkozót

Marokko_pusztulo_cedruserdoA Planet Budapest rendezvényt népszerűsítő programok keretében került sor arra az eseménysorozatra Marokkóban, amelynek során Magyarországról, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének segítségével érkezett magyar tölgy-, atlaszcédrus- és fehér akác csemetéket telepítettek Magyarország Rabati Nagykövetségének szervezésében és anyagi támogatásával. A magyar erdészek közreműködésével Marokkóba „hazatérő” atlaszcédrus fontos szerepet játszik a klímaváltozással járó szárazságot tűrő flóra kialakításában, ugyanakkor az esemény új lendületet is adhat a két ország közötti tudományos együttműködés megerősítésében.

tovább

Osztrák erdőtüzek: az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül segít

erdotuz___Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül segíti Ausztriát az ország északkeleti részében található Hirschwang régióban egy hete kitört erdőtűz leküzdésében – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán. tovább

Egymilliárd eurót szán a világ erdeinek védelmére az Európai Unió

erdeszeti_tamogatas_2Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) kötelezettséget vállalt kedden arra, hogy az uniós költségvetésből 1 milliárd eurót fordítanak a következő 5 évben az erdők védelmére. tovább

Brazília, Oroszország, Kanada, Kína, USA is ígéri: 2030-ra megszűnik az erdőirtás

erdely_erdoirtasSzáznál több ország részvételével megállapodás született kedden, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) a világ erdőségeinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról. tovább

Félmillió hektárnyi terület vált idén a tüzek martalékává Európában

vagaster_egetes_erdotuzIdén ez idáig mintegy félmillió hektárnyi terület vált tüzek martalékává, s a leégett területek 61 százaléka erdő, amelynek regenerálódása éveket vesz igénybe. A tüzek több mint 90 százalékát emberi tevékenység okozza – közölte az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja az erdőtüzekről szóló jelentésében pénteken. tovább

Nem igaz, hogy férfi szakma az erdészet: nő lett a főerdész Kárpátalján

karpataljaÚj vezetőt neveznek ki a Kárpátaljai Megyei Erdő- és Vadgazdálkodási Főosztály élére – számolt be róla a Goloskarpat hétfőn este. tovább

Drónok is segítik a horvát erdőtelepítési akciót

dron_erdogazdalkodas_5Erdőterületének arányát tekintve déli szomszédunk európai viszonylatban is jól áll. Az ország 49,3 százalékát erdők borítják, de a kormány célja az, hogy 2030-ig ez a mérték meghaladja az 50 százalékot. tovább

20%-kal több pénz jut facsemeték nevelésére, hogy a Vajdaságban is növekedjen az erdősültség

vajdasag_csemeteSzerbia egyik legnagyobb faiskolájába, a Pokret Gorana Subotica kertészetbe látogatott a tartományi mezőgazdasági titkár, Čedomir Božić. Ezt megelőzően az Észak-bácskai Körzet vezetőjével is találkozott. A megbeszélések legfőbb témája Vajdaság fásítása, zöldebbé, egészségesebbé tétele volt. tovább

Uniós erdészeti stratégia – Pontosítást kérnek az európai erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók

Az új erdészeti gép: Ponsse Bear 8w harvester

Az EU új erdészeti stratégiájának 2021. július 16-án bemutatott irányvonala komolyan veszélyezteti a fenntartható és többfunkciós erdőgazdálkodás társadalmi, környezeti és gazdasági pilléreinek jelenlegi egyensúlyát Európában és emiatt jelentős kritikák érik. Az ügy súlyossága miatt határozott fellépésre van szükség a fenntartható európai erdőgazdálkodás jövőjének biztosítása érdekében. tovább

Európai Számvevőszék: az EU erdészeti stratégiájának végrehajtása nem elég eredményes

erdo_utAz uniós szakpolitikák foglalkoznak az erdők biológiai sokféleségével, megőrzésével és az erdőket érintő éghajlatváltozás kezelésével, azonban hiányosságok mutatkoznak a rendelet tagállami végrehajtásában, és gyakran hiányoznak az ellenőrzések az Európai Bizottság részéről – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke hétfőn. tovább

Az idei volt az eddigi legrosszabb július az erdőtüzek szempontjából

tuzAz idei volt a legrosszabb július a globális erdőtüzek szempontjából 2003, a műholdas mérések kezdete óta – közölték a friss adatok alapján szakemberek.

tovább

Erdőtűz Törökországban – Enyhülés a hétvégére várható

tuzSpanyolország két, valamint Horvátország egy tűzoltó repülőgépe is csatlakozott kedden Délnyugat-Törökországban a hetedik napja pusztító erdőtüzek oltási munkálataihoz.

tovább