Erdei iskola, kisvasút

Mesekönyv készült a lillafüredi kisvasútról – Nyerj Te is egy példányt!

Miki_es_a_lillafuredi_kisvasut_-_cimlap-768x561Kisvonatozni mesés! Ez a gondolat indította útjára azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen megszületett a „Kispöfögők” mesekönyv-sorozat és annak első kötete, a „Miki és a lillafüredi kisvasút” című kiadvány. 

tovább

Átalakult az ökoturisztikai pályázat

utankereso_gemenc_okoturisztikaiCentrumÁtalakult és új nevet kapott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ökoturisztikai pályázata – jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. tovább

Idén a SEFAG rendezi az erdészeti erdei iskolák regionális nyílt napját

erdeiiskolaÁprilis 20-án rendezik meg a Dél-Dunántúli Régió Erdészeti Erdei Iskoláinak Nyílt Napját, és a hozzá kapcsolódó „Élménypedagógia az erdőben” című pedagógus továbbképzést a SEFAG Zrt. Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolájába. tovább

Erdészek a környezeti nevelésért – Erdei iskola épül Léván, bővül a Somoskői Kirándulóközpont

somosko_ipoly_erdo_4Február 22-én Somoskőn, a helyi kirándulóközpontban indult útjára az „Erdészek a környezeti nevelésért” határon átnyúló kezdeményezés, amelyet az Ipoly Erdő Zrt. a LESY SR szlovák állami erdőgazdasággal karöltve valósít meg a következő két évben. Az INTERREG pályázat részeként a közeljövőben újabb épületszárnnyal növekszik Somoskői Kirándulóközpont, míg Léván erdei iskolát létesítenek. tovább

Közjóléti híradó – Farkas a Börzsönyben, kisvasutas programok, medvehagyma, hóvirág… | Erdeiprogramok.hu

erdeiprogramok_logoEzen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a gemenci erdei vasút menetrendjéről, a börzsönyi farkasról, a legszebb magyar sajtófotókról, kisvasutas programokról, az illegális agancsgyűjtésről szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe! tovább

Újabb díjakkal ismerték el a SEFAG Zrt. közjóléti munkáját Somogy megyében

Sefag_Logo_4szinCSomogy megyében komoly hangsúlyt kap a hagyományok és értékek őrzése. Ezek fontosságáról szólt az ünnepi Megyehét csütörtöki programja. A hagyományoknak megfelelően idén is átadták az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket, illetve a Somogyi Érték díjakat is kiosztották. tovább

Közjóléti híradó – Libegő a Kékesen, karcagi lombkorona sétány, megújuló Mátravasút… | Erdeiprogramok.hu

erdeiprogramok_logoEzen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Kékesre tervezett libegőről, a karcagi lombkorona tanösvényről, a kékvércsék közúti védelméről, a madárbarát kertekről és a Mátravasút felújításáról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe! tovább

Közjóléti híradó – Őzmentés, vadászati tanösvény, fafaragó pályázat… | Erdeiprogramok.hu

erdeiprogramok_logoEzen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Budakeszi Vadasparkban átadott vadászati tanösvényről, a Bakonyerdő Zrt. felújított vadászházáról, a Böddi-szék kameracsapdájáról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!

ERDEI PROGRAMOK TÁRSHONLAPUNKON >>>

tovább

Egy játszótér, ahol az erdészek és fakitermelők munkájával ismerkedhetünk meg

budakeszi_kalandpark_tanosveny_31Ezen a héten hiánypótló, egyészen egyedi szabadidőparkot adnak át a gyermekeknek és családoknak a Budakeszi Vadasparkban, amelyet a legkisebbek akár már a következő hétvégén birtokba vehetnek. A tematikus Erdészeti Játszótéren a kalandrá vágyó fiatalok a magyar erdészek másfél évszázados hagyománnyal rendelkező, sokszínű munkáját, az erdőgazdálkodás komplex feladatait és az erdészeti gépeket ismerhetik meg közelebbről. tovább

Közjóléti híradó – Prónay-kilátó a Cserhátban, kalandsétány Desedán, Erdővarázs… | Erdeiprogramok.hu

erdeiprogramok_logoEzen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Cserhát új kilátójáról, a Deseda Kalanderdő és a zselici erdő fejlesztéseiről, a fővárosi Erdővarázsról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe! tovább

Magyar diák a legjobbak között – YPEF nemzetközi erdőismereti tanulmányi verseny Sopronban (+KÉPEK)

ypef_sopron_14A Sopronban megrendezett „Young People in European Forests – Fiatalok Európa Erdeiben” erdőismereti nemzetközi tanulmányi versenyen tíz ország, köztük Ausztria, Csehország, Észtország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Portugália, Románia és Ukrajna 30 diákja vett részt. A magyar diákok rendkívül jól szerepeltek a rangos eseményen. tovább

Szakmai tanösvényt avattak a soproni Roth Gyula Emlékerdőben

dav

Szeptember 26-án – Roth Gyula professzor születésnapján – átadták a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának kooperációjában a Roth Gyula Emlékerdőben megvalósított szakmai tanösvényt. tovább

Az erdei közjóléti pályázat összefoglalója

Tihany, 2016. november 2. Az újonnan átadott Õrtorony kilátó Tihanyban 2016. november 2-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése (VP4-8.5.2-17) című pályázat összefoglalója. tovább

Erdésznap Zalában, Regionális Erdősz Nap Debrecenben

erdosz_nap_clSzeptember 30-án a Zalaerdő Zrt. támogatásával a Csácsbozsoki Arborétumban rendezi meg a IV. Erdésznapot az OEE Nagykanizsai és Zalaegerszegi Helyi Csoportja. 10 órától 17 óráig kulturális programok, erdei játszóház, ismeretterjesztő foglalkozások várják az érdeklődőket, de lesz faápoló bemutató is. Ugyanezen a napon, az ország másik végében hetedik alkalommal rendezik meg a Regionális Erdősz Napot. Debrecenben lesz kiserdész vetélkedő, népi játékok, és számos más program is. tovább

Közjóléti híradó – Újabb lombkorona tanösvények, Vadgasztronómiai Fesztivál, közjóléti fejlesztések… | Erdeiprogramok.hu

erdeiprogramok_logoEzen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon készített videónkat, valamint a mecseki és a desedai lombkorona tanösvényekről, a pilisszentkereszti Szurdokvölgyről, a Budapest környéki közjóléti fejlesztésekről szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe! tovább