Életműdíjjal ismerték el Halápi Nándor szakmai munkáját Szegeden

Szeged Megyei Jogú Város júniusi közgyűlésén Botka László polgármester több évtizedes, kiemelkedő pedagógusi, oktatói, nevelői tevékenységek elismeréséül adott át pedagógus-életműdíjakat. A díjat ezúttal Bálóné Jánosi Veronika, a Szegedi Óvodák Igazgatóságának nyugalmazott tagóvoda-vezetője,, Melega Jánosné, a Béke Utcai Általános Iskola nyugalmazott matematika–kémia szakos tanára, valamint Halápi Nándor, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium nyugalmazott igazgatója kapta meg.
Életműdíjjal ismerték el Halápi Nándor szakmai munkáját Szegeden
A Szeged Városi Televízió Körút című közéleti, kulturális magazin július 2-i adásában Halápi Nándor nyugalmazott igazgató elmondta: “a pedagóguspályán az iskolában, az oktatásban, a nevelésben mindig meg kell találni azokat a módszereket, stílust, amivel eredményt lehet elérni.” A műsorvezető kiemelte, hogy Halápi Nándor korszakos jelentőségű volt az erdészeti iskolában, minden szintet bejárt. Mérnöktanárként kezdte, volt kollégiumnevelő, igazgatóhelyettes, és 20 évig igazgató. [caption id="attachment_32649" align="aligncenter" width="601"]Halápi Nándor Halápi Nándor[/caption] “A pedagóguspályán az igazi eredménynek azt tartom, amikor a végzés után 20 év múlva visszajönnek a gyerekek, és azt mondják, hogy a tanár úrtól ezt tanultam, és nagyon szépen köszönöm a tanár úrnak. Ezt tartom a tanári pálya igazi csúcsának. Nagyon jó gyerekekkel foglalkozni, hiszen a gyerekek hálásak, és megérzik azt, ha igazi értéket kapnak.” - mondta el Halápi Nándor. (www.szeged.hu, www.vtvszeged.hu, www.kissf-szeged.sulinet.hu)