Új információk az erdősítés támogatásáról - Elegyfajok, jövedelempótlás, vadkerítés

Szeptember 16-án tartották meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdő- és vadgazdálkodási osztályának Somogy megyei ülését, ahol többek között az erdőtelepítések támogatásának változásáról számoltak be.
Új információk az erdősítés támogatásáról - Elegyfajok, jövedelempótlás, vadkerítés
Dr. Gombos Sándor megyei elnök röviden a helyi eredményekről számolt be, kitérve az erdőtelepítés várható fellendülésére. Mint kifejtette, ennek fényében különösen fontos, hogy legyen elegendő erdész szakember Somogyban. "A szakképzés 4.0 rendszerben eredetileg Somogy megye kapcsán nem szerepelt az erdészet, de addig lobbiztunk, míg mostanra kiderült, hogy Szőcsénypusztán lesz erdész szakképzés" - hangsúlyozta a megyei elnök. Beszámolójából az is kiderült, hogy februártól a kamara munkatársait minden hónapban mérik, ami jelentős hatékonyságnövekedést jelentett. Mindemellett a falugazdászoknál nyáron voltak "próbavásárlások", ami során kiderült: Somogy megye a legsikeresebb 94%-kal. Győr-Moson-Sopron megye 92,5%-ot, Zala megye pedig 92%-ot ért el, míg a legrosszabb eredmény 70%-os volt Békés megyében. erdotelepites2_610_310.jpg.ashx

A magán-erdőgazdálkodók kivették a részüket az erdőtelepítésekből

Mocz András vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök előadásából kiderült, hogy a talajadottságot, területi jellemzőket nézve a mostani erdőterületek akár duplájára is nőhetnének. Ez nem azt jelenti, hogy ezeken a helyeken mind erdősíteni kell, de azt jól mutatja, hogy bőven van lehetőség erdőtelepítésre. A végén azonban mindent a kockás papír dönt el - emelte ki a magánerdő-gazdálkodó, a MEGOSZ elnöke, utalva arra, hogy ha nem éri meg erdővel foglalkozni, akkor a gazdálkodók nem is fognak telepíteni. Kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar magánerdős szakma eddig is kivette részét a hazai erdőterület növeléséből. A 2 millió hektár erdőből jelenleg is 860 000 hektár van magánkézben, ami 43 százalék, a gazdálkodók a rendszerváltás óta 200 000 hektár új erdőt telepítettek. Probléma ugyanakkor, hogy miközben 38 000 nyilvántartott erdőgazdálkodó van, addig 200 000 hektár erdőben nincsen bejelentett szakember. Hozzátette, az erdőgazdálkodói szerződéseket most ráadásul frissíteni kell, méghozzá 2020. júliusáig. amkodor Mocz András előadásában kitért a magyar erdőkben dolgozó erdészeti gépállomány helyzetére is. Erről hamarosan részletes cikkben számolunk be. A vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök szerint jó hír a Vidékfejlesztési Program változása során, hogy minden Natura 2000-es területre lehet forrást igényelni, lesz elég pénz, amivel kompenzálják az erdőgazdálkodókat.

Több pénz jár az erdőtelepítés után

A magánerdős szakember az erdőtelepítések támogatása kapcsán elmondta, hogy nagy eredménynek tartja a jövedelempótló támogatások összegének megemelését. Az így hektáronként 172 euróról 432 euróra növekszik, miközben időtartama egységesen, fafajtól függetlenül 12 évre nőtt. Ezzel a jövedelempótló, az erdőápolási és az erdőtelepítési támogatások összesen 80-130 százalékkal emelkedtek a teljes futamidőt tekintve. Ez azt jelenti, hogy ha valaki tölgyest telepít, az eddigi 2,6 millió forint helyett nagyjából 5 millió forintra számíthat, míg nemesnyár esetében 1,2-1,3 millió forint helyett 2,8-2,9 millió forint igényelhető. A pontos számokról az erdőtelepítés és az ápolás kapcsán az alábbi dián lehet tájékozódni: erdeszeti_tamogatas_1 Mocz András elmondta, hogy vitatott rész volt a pályázatban, hogy a munkahely-teremtés hány pontot érjen, de hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatás növelése továbbra is cél, ráadásul minden erdőtelepítőre ugyanaz vonatkozik. Azt is kifejtette, hogy a támogatás legfőbb célja, hogy a gyenge termőképességű, alacsony aranykoronájú területeket hasznosítsák erdőként, ültetvényként. A szakember az erdőtelepítési pályázat kapcsán önkritikát is gyakorolt, hiszen a kerítések árának meghatározásánál nem emeltek az összegen, az maradt 5,8 eurónak megfelelő forintösszeg méterenként, miközben a saját, friss tapasztalatai is azt mutatták, hogy egy kiváló minőségű vadkerítés nagyjából 8 euróra jön ki méterenként. Mocz András azonban kijelentette: ezt a következő ciklusban megpróbálják kiigazítani. erdeszeti_tamogatas_2 A MEGOSZ egyébként több esetben is magasabb keretet szeretett volna egy-egy pályázat esetében, illetve az is cél volt, hogy a tölgyesekben ne csak 12 év legyen a jövedelempótló támogatás igénylési ideje, de ennek az uniós jogszabálynak a megváltoztatásához két tagállam jelzése szükséges, így ez szintén a következő ciklusra marad.

Megéri elegyfajokat is telepíteni

Jó hír azonban, hogy a ritka elegyfajok alkalmazásával, ami hektáronként 100 egyedet jelent, komolyan növelhető az igényelhető forrás: ennek összege 2800 euró/hektár. Mocz András kifejtette, hogy a tölgy, bükk és egyéb keménylombú erdők esetében annyi az elvárás, hogy az egyenletes szórásban elhelyezett fákat egyedi védelemmel kell ellátni, és a 12. év végére 30 darabnak kell megmaradnia. A szakember véleménye szerint ez könnyedén teljesíthető, de javasolta, hogy a biztonság kedvéért 110-120 egyed kerüljön egy hektárra. Őshonos, ritka elegyfajnak számít a barkóca berkenye, a bibircses nyír, az ezüsthárs, a fekete nyár, a hamvas éger, a házi berkenye, a hegyi juhar, a hegyi szil, a kislevelű hárs, a korai juhar, a madárberkenye, a madárcseresznye, a mezei szil, a nagylevelű hárs, az olasz tölgy, a rezgő nyár, a szelídgesztenye, a tatárjuhar, a törékeny fűz, a vadalma, a vadkörte, a Vénic-szil, valamint a zselnicemeggy. Ugyancsak jó hír, hogy a megemelt jövedelempótló támogatást az egységes kérelemben már emelt összeggel kérhetik azok is, akik túl vannak az első kivitelen. Mindez azonban még nem hivatalos, hiszen a rendelet ezidáig nem jelent meg, abban ugyanakkor nem várható változás. Gribek Dániel .