Egy nap alatt négy vadbaleset is történt Veszprém megyében

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei egy nap alatt négy esetben intézkedtek vaddal történő ütközés helyszínén. Veszprém határában, továbbá a 8-as számú főúton a megyeszékhely külterületén és Pápa közelében őzet ütöttek el, a 71-es számú főútvonalon Badacsony felől Keszthely irányába közlekedő személygépkocsi pedig vaddisznóval ütközött 2018. április 11-én. A balesetek következtében személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.
Egy nap alatt négy vadbaleset is történt Veszprém megyében
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy lakott területen kívüli utakon vadállatokkal elvileg bárhol és bármikor találkozhatunk. Különösen számolni kell vadállatok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyezi el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége. vadbaleset_szarvas Fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni akar a közeledő zajforrás elől. Hasznos eszköze lehet még a vadelütések elkerülésének az ultrahangos vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, s a menetszél működteti. (police.hu)